Hatalmas elbocsátáshullám söpörhet végig a román közigazgatásban
Az elbocsátások nyomán a bukaresti kormány körülbelül 125 millió eurós megtakarítást vár. Románia ugyanis augusztus elején vállalat a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalásokon, hogy az idén 1,1 milliárd euróval csökkenti közkiadásait, írja az MTI alapján a Magyar Nemzet.
Gheorghe Pogea román pénzügyminiszter, valamint Dan Nica közigazgatási és belügyminiszter a hétvégén tárgyalásokat folytatott romániai önkormányzati vezetőkkel a tervezett elbocsátásokról. A felek megállapodtak abban, hogy ezentúl minden polgármesteri hivatal és megyei önkormányzat a település, valamint a megye lakosságának függvényében alkalmazhat meghatározott számú köztisztviselőt. A hétvégén egyeztetett új létszámterv szerint 60 százalékkal csökkenhet a Bukarest főpolgármesteri hivatalában dolgozók száma, de más nagyvárosok, például Arad vagy Jászvásár (Iasi) polgármesteri hivatalaiban is jelentős létszámcsökkentés várható.
A múlt héten döntöttek arról is, hogy 14 ezer embert bocsátanak el a kormány alárendeltségébe tartozó központi és helyi intézményektől, valamint a gazdasági minisztériumhoz tartozó állami vállalatoktól.
Románia augusztus elején a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalásokon vállalta, hogy az idén 1,1 milliárd euróval csökkenti közkiadásait, 2010-től pedig a GDP 0,5 százalékának megfelelő összeggel lefaragja a közalkalmazottak béralapját.
MTI/Magyar Nemzet
A múlt héten döntöttek arról is, hogy 14 ezer embert bocsátanak el a kormány alárendeltségébe tartozó központi és helyi intézményektől, valamint a gazdasági minisztériumhoz tartozó állami vállalatoktól.
Románia augusztus elején a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalásokon vállalta, hogy az idén 1,1 milliárd euróval csökkenti közkiadásait, 2010-től pedig a GDP 0,5 százalékának megfelelő összeggel lefaragja a közalkalmazottak béralapját.
MTI/Magyar Nemzet
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?