Hatalmas fejlesztések kezdődhetnek a New York Palotában
Meghosszabbították stratégiai együttműködésüket az Anantara és az Eventrend Group képviselői. A közelmúltban aláírt szerződésben nagyobb volumenű beruházásokban is megállapodtak, amelyek főként a New York Palace vendéglátását érintik.
Az egyezség alapján az Anantara és az Eventrend Group a megújították és meghosszabbították a már meglévő együttműködési, bérleti és üzemeltetési szerződésüket. Ennek része többek között az is, hogy milyen gasztronómiai fejlesztési irányt kell vennie a hazai történelmi létesítménynek. Ezek alapján több változás is várható a patinás épületben - az Eventrend Group részéről mintegy 800 ezer eurós beruházási értékben.
Elsőként már idén nyáron megnyílik a New York Kávéház első emeletén a White Salon elnevezésű, kortárs, magyar gasztronómiai fókuszú, leisure dining étterem. A tervek szerint ez lesz a hotel legmagasabb gasztrominőséget nyújtó, egyedi kialakítású, könnyed, ám megfizethető étterme, amely jó eséllyel kerülhet majd a top éttermek sorába. A White Salonhoz az Eventrend Group önálló, csak ehhez dedikált konyhát és csapatot is épít a házon belül.
Az Atriumból nyíló Nyugat Bár Poet Bar néven folytatja tovább: itt az Anantara sztenderdeknek megfelelő unikális signature koktélokat és kreatív bárfoodokat kínáló szállodai bár születik majd a közeljövőben. Hasonló átalakuláson ment át 2021 őszén az Atrium is, ahol egész nap könnyed, kreatív snack ételeket szolgálnak fel a vendégeknek. Az Anantara sztenderdeknek megfelelően már felfrissült a teljes szállodai reggeli kínálat, a közeljövőben pedig megújul és modernizálódik a New York Kávéházat ellátó konyha, és a vendégek által használt éttermi eszközöket is újra cserélik, illetve a bankett terület is új arculattal jelenik meg.
Az Anantara és az Eventrend Group a New York Kávéház elmúlt 13 éves teljesítményét hazai és nemzetközi szinten is kimagasló sikerként értékelik. Közös céljuk, hogy minél több vendég látogasson el a patinás falak közé, akárcsak az, hogy a New York Palace kiemelkedő gasztronómiai és üzleti ékköve legyen az Anantara európai hálózatának.
Az Anantara 2020 első negyedévében vette át a korábban Dedica Anthology, azt megelőzően pedig az olasz Boscolo Hotel néven üzemeltetett New York Palace épületegyüttest, és ezzel a New York Palota csatlakozott az Anantarát is magába foglaló Minor hotel több mint 500 hotelt felölelő portfoliójához. Az első ilyen megállapodást az Eventrend Group még 2009-ben, az olasz Boscolo cégcsoporttal írta alá. A szerződés a New York Palace vendéglátóipari szolgáltatásaira vonatkozott, azóta is a magyar cégcsoport felelőssége és tiszteletteljes feladata ennek ellátása.
Fazekas Tamás, a New York Palace general managere elmondta: az Eventrend Grouppal az elmúlt 13 évnyi együttműködés bizonyította azt, hogy egy ennyire speciális és nagy volumenű szállodai vendéglátás-szolgáltatás szakértői kézben, sokkal kimagaslóbb teljesítményt tud elérni, mint egy normál szálloda keretein belül. Hozzátette: büszke arra, hogy az Eventrend Grouppal folytatni tudják az együttműködést és további távlatokat tudnak közösen megnyitni, annak érdekében, hogy az Anantara New York Palace Hotel egy ikonikus, 5 csillagos, luxus hotel szerepét tudja betölteni a budapesti szállodai piacon.
Az Eventrend Group két alapító-tulajdonosa, Kőrössy Zoltán és Nagy Gábor hozzátette: cégcsoportjuk életében is hatalmas megtiszteltetés, hogy egy olyan, több mint 500 hotelt üzemeltető nemzetközi szállodavállalat szavazott bizalmat ismét az Eventrend Groupnak, mint az Anantara. A hazai holdingvállalat csodálatos kihívásnak tartja Magyarország legnagyobb volumenű hotel F&B egységének irányítását, működtetését, és továbbfejlesztését.
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A Zoomlion kínai nehézgépgyártó 43 milliárd forint értékben építi meg első európai intelligens üzemét Tatabányán, aminek a nyomán nagyjából... Teljes cikk
A Revolut magyarországi fióktelepének indulása új korszakot nyithat a hazai pénzügyekben, különösen a több mint 2 millió felhasználó számára.... Teljes cikk
Az Audi Hungariánál megszületett az új, két évre szóló bérmegállapodás, amely egyszeri, akár egymillió forintos kifizetést is tartalmaz. Bár... Teljes cikk
- 150 új munkahely Napkoron a milliárdos beruházás nyomán 2 napja
- NAV: nő a felszolgálási díjként kifizethető összeg az éttermekben 1 hete
- LIWO Group néven folytatja tevékenységét a B+N Csoport 2 hete
- 700 munkahely válik betonbiztossá Pápán – újabb milliárdos beruházás érkezett 2 hete
- Új munkahelyek jönnek Kisvárdára – az Aero Space 250 fő fölé növeli a létszámát 4 hete
- NGM: beindul a második ütem, milliárdok érkeznek a kkv-khoz 1 hónapja
- Új, jól fizető fejlesztői állások – történelmi videojáték-beruházást jelentett be a kormány 1 hónapja
- 15–20 ezer dolgozó hiányzik a vendéglátásból – bajban a magyar éttermek 2 hónapja
- Elkészült a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos 2 hónapja
- Milliárdok érkeznek – 150 munkahely sorsa dőlt el Csöngén 2 hónapja
- Adókedvezmény, bértámogatás, hitel: kormányzati csomag a vendéglátásnak 2 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben