Határozatlan idejű sztrájkot hirdetnek a közszolgálatban
Határozatlan idejű közszolgálati sztrájkot hirdet 2009. január 12-től az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság, amelyről csütörtöki, budapesti ülésén döntött. Ezt Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke közölte.
A sztrájkbizottság azért, hogy kikényszerítse a kormánnyal tavaly februárban kötött megállapodás jövő évre vonatkozó részének betartását, 2009. január 12-től határozatlan idejű általános közszolgálati sztrájkot hirdet - mondta a szakszervezeti vezető.
Kerpen Gábor hozzátette: az elmúlt időszak tárgyalásai bebizonyították, hogy van elmozdulási lehetőség a költségvetési sarokszámok között a követelések teljesítésére. Kijelentette, hogy a szakszervezetek ragaszkodnak a további tárgyalásokhoz. A szakszervezetek és a kormány képviselői a legutóbb hétfőn ültek tárgyalóasztalhoz. Ez a megbeszélés nem hozott érdemi előrelépést, de a felek akkor úgy nyilatkoztak, hogy továbbra is bíznak a megállapodásban.
Csizmár Gábor államtitkár a kormányoldal képviseletében a mintegy egyórás tárgyalásról távozva az MTI-nek azt mondta: annyiban közeledtek az álláspontok, hogy már "jobban értik egymást". Arra a kérdésre, volt-e újabb ajánlata a kormánynak a korábbihoz képest - amelyben a 13. havi fizetés ellentételezéseként 140 ezer forintban maximalizált juttatást helyeztek kilátásba - azt mondta, hogy "precizírozott" ajánlatot tettek. Egy skálán bemutatták, hogy különböző illetményküszöbök esetén az emelés mennyibe kerülne - tette hozzá.
Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke elmondta, hogy a tárgyalás következő fordulóját jövő hétfőn tartják, de véleménye szerint a megbeszélések "akár hosszú ideig is elhúzódhatnak".

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek