kapubanner for mobile

Mozdonyvezetők Szakszervezete: A MÁV minden jogi csatát elvesztett, már milliárdos bérpótlékot kell fizetnie a mozdonyvezetők számára

A szakszervezet szerint a MÁV továbbra sem hajlandó változtatni a jogsértő foglalkoztatási gyakorlatán.

images

2020 óta a Mozdonyvezetők Szakszervezete, tagjai nevében, közel 1400 munkaügyi pert indított a MÁV ellen, mert az nem biztosítja a jogszabályok szerint járó pihenőidőt. A mozdonyvezetők sorban nyerik a pereket, a MÁV mégsem biztosítja a pihenőidőt - olvasható a Mozdonyvezetők Szakszervezete szerdai közleményében. 

Mint írják, 2020 óta a Mozdonyvezetők Szakszervezete, tagjai nevében, közel 1400 munkaügyi pert indított a MÁV ellen, mert az nem biztosítja a jogszabályok szerint járó pihenőidőt. "Az ország valamennyi törvényszéke, ítélőtáblája, a Kúria és az Európai Unió Bírósága után végül július 7-én az Alkotmánybíróság sem találta megalapozottnak a MÁV jogi álláspontját, az állami vasút ezzel a rendelkezésére álló összes jogorvoslati lehetőséget kimerítette, a jogi csatát elvesztette. Az eddig jogerőssé vált 300 bírósági ítélet következményeként a MÁV-nak már több mint 1,2 Milliárd forintos fizetési kötelezettsége van a mozdonyvezetők felé. A folyamatban lévő további perek újabb több-, akár 6 milliárd forintos kötelezettséget rónak a vasúttársaságra. Ennek ellenére - a Mozdonyvezetők Szakszervezete többszöri felszólítását figyelmen kívül hagyva - a MÁV továbbra sem hajlandó változtatni a jogsértő foglalkoztatási gyakorlatán, inkább kifizeti a vesztes perek összes költségét!" - írja a közlemény. 

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek