kapubanner for mobile

Hatszázmillió forint a szakszervezeteknek és a munkaadói szervezeteknek

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Titoktartás feltételével adott a kormány hatszázmillió forintot három szakszervezeti szövetségnek és három munkaadói szervezetnek. Az autonómok kimaradtak a körből - olvasható a Hvg.hu összeállításában.

A Miniszterelnökség 100-100 millió támogatásban részesítette a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségét, a Munkástanácsok Országos Szövetségét, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligáját. Valamint ugyanennyit kapott a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége - írja a lap.

A Társaság a Szabadságjogokért szerint nincs helye ebben az esetben titoktartási nyilatkozatnak, hiszen a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma közfeladatot ellátó szervezet. A szakszervezetek szerint egyébként a támogatás nem sérti a függetlenségüket. Wimmer János MGYOSZ-főtitkár szerint a mostani támogatás hasonló ahhoz, amit korábban is kaptak az érdekegyeztetésre.

Az érintetteket érheti ugyan olyan kritika, hogy "megvette őket a kormány", de "ha így nézzük, akkor szinte mindenkit lekötelezetté tesz valamilyen formában" -– mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének főtitkára, hiszen a körből csak a Borsik János vezette Autonóm Szakszervezetek Szövetsége maradt ki.

Hvg.hu
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek