Hazajött dolgozni az első fiatal Nagy-Britanniából
Az elsők között érkezett, a "Gyere haza fiatal!" program keretében, vissza Magyarországra Sie Gábor, akinek új munkahelye Székesfehérváron a Macher Gépészeti és Elektronikai Kft.-nél lesz. Két év londoni tartózkodás után döntött a támogatott hazatérés mellett.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter június 12-én új munkahelyén, a székesfehérvári Macher Gépészeti és Elektronikai Kft. telephelyén köszöntötte a program keretében hazatért első fiatalok egyikét.
A program letelepedési és lakhatási támogatást ad, valamint munkahelyet biztosít a hazatérő fiataloknak. Varga Mihály egy nemrég készült felmérésre hivatkozva hangsúlyozta: a külföldön dolgozó magyarok csak mintegy 10 százaléka rendezkedik be végleges kint tartózkodásra.
A kormány 100 millió forintot fordít a program elindítására, az összeg hozzávetőlegesen ötven fiatalnak ad lehetőséget arra, hogy hazatérjen. Eddig 51 céggel kötöttek megállapodást, akik felajánlják a munkalehetőséget a jelentkezőknek. A programnak Facebookon jelenleg 583 követője van.
Népszabadság/Origo

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?