Házi őrizetben marad az EH Zrt. volt vezére
Meghosszabbította az Egészségügyi Holding (EH) Zrt. hűtlen kezeléssel gyanúsított volt vezérigazgatójának májusban elrendelt házi őrizetét szeptember 4-ig a Nyíregyházi Városi Bíróság.
Kiss Zoltán Tamást, a négy szabolcsi kórházat működtető holding korábbi vezérigazgatóját február 7-én vette őrizetbe a rendőrség. A bíróság február 10-én meghozott végzésével egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével gyanúsított intézményvezetőt. Márciusban a városi bíróság - a megyei főügyészség indítványára - két hónappal meghosszabbította Kiss Zoltán Tamás előzetes letartóztatását. A volt holdingvezér előzetes fogva tartását májusban szüntette meg a Nyíregyházi Törvényszék, egyben elrendelte a gyanúsított házi őrizetét. Az eljárás alatt az Egészségügyi Holding Zrt. élére másik vezetőt neveztek ki, mivel az államosítással formailag megszűnt Kiss Zoltán Tamás tisztsége.
A februárban megindított nyomozás eredetileg a holding két közbeszerzési eljárását érintette: a gyanú szerint egy vezérlési-irányítási számítógépes program, illetve egy automata gyógyszerelő rendszer beszerzéséhez kötődően történtek szabálytalanságok. A nyomozás emellett további szabálytalanságokat tárt fel: a volt vezérigazgató az egyik személyi asszisztensét egyéni vállalkozóként és munkaszerződéssel is alkalmazta ugyanarra a munkakörre.
A februárban megindított nyomozás eredetileg a holding két közbeszerzési eljárását érintette: a gyanú szerint egy vezérlési-irányítási számítógépes program, illetve egy automata gyógyszerelő rendszer beszerzéséhez kötődően történtek szabálytalanságok. A nyomozás emellett további szabálytalanságokat tárt fel: a volt vezérigazgató az egyik személyi asszisztensét egyéni vállalkozóként és munkaszerződéssel is alkalmazta ugyanarra a munkakörre.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?