Házkutatást tartottak a TMRSZ székhelyén
Házkutatást tartott a Budapesti Katonai Ügyészség a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ) szekszárdi irodájában - közölte a szakszervezet főtitkára az MTI-vel.
Szima Judit elmondta: a hétfői házkutatáson az ügyészség azt kérte, hogy a szakszervezet adja ki a honlapján regisztráltak adatait, mert bizonyítékuk van arra, hogy a TMRSZ tárol ilyen adatokat. "A jelen lévő ügyész közölte, hogy vagy elviszik a szervert, vagy letöltik az adatállományt" - tette hozzá.
A szakszervezeti vezető elmondása szerint két rendőr volt a helyszínen, akik azt az utasítást kapták, hogy ne engedjék őt a szerver közelébe. "Az egyik rendőr lefogott és hátracsavarta a karomat" - idézte fel a történteket. Szima Judit azt is elmondta, panasszal élt a házkutatás ellen. Közölte: a házkutatás után készült orvosi látlelet szerint a karján húzódást és rándulást szenvedett.
A TMRSZ főtitkára a házkutatás előzményeit a szakszervezet honlapján még tavaly megjelent közlemény miatt indult eljárás részének nevezte. A közleményhez 36-an szóltak hozzá a honlapon, ennek a 36 embernek kérték az adatait, nevüket, rendfokozatukat, beosztásukat. A szakszervezeti vezető szerint ilyen adatokat nem kértek és nem tárolnak a hozzászólókról.
A szakszervezeti honlapon 2009. szeptember 23-án közzétett Tájékoztatás a Bajnai Gordon vezette kormányzat újabb rendőrellenes intézkedéséről című írás Győr-Moson-Sopron megyében 122 rendőrségi dolgozó elbocsátásáról tesz említést, és összefogásra szólít fel.
Szima Judit tudomása szerint bujtogatás vétsége miatt indult vele szemben eljárás. Az MTI-nek nem sikerült elérnie Balogh Zoltánt, a Budapesti Katonai Ügyészség szóvivőjét.
Balogh Zoltán szerdán az MR1-Kossuth Rádiónak megerősítette, hogy az ügyészség bujtogatás vétsége miatt folytat eljárást, és ennek során május 31-én házkutatást tartott a TMRSZ székhelyén, de a nyomozás érdekeire hivatkozva részleteket nem közölt. A szóvivő nyilatkozata szerint egyelőre ismeretlen tettes ellen nyomoz a Budapesti Katonai Ügyészség.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?