kapubanner for mobile

Hétmilliárd közfoglalkoztatásra

20 ezer munkanélküli juthat munkához és 75 000-79 500 forintos keresethez az új program keretében.

A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium által indított közmunkaprogram a munkaerő-piaci szempontból leghátrányosabb településeket és térségeket, valamint társadalmi csoportokat részesíti előnyben.

Az október 17-én záruló pályázat keretében a leghátrányosabb helyzetben levők napi hatórás foglalkoztatását támogatják. Az idén 800 millió, a jövő évben 3,752 milliárd forint áll rendelkezésre a finanszírozáshoz. A pályázók a programok végrehajtására csak regisztrált munkanélküliekkel és aktív korú, nem foglalkoztatott, rendszeres szociális segélyben részesülőkkel létesíthetnek határozott időre szóló munkaviszonyt.

Az önkormányzati feladatokhoz kapcsolódó közmunkák november 15-étől indíthatók féléves időtartamra, és a programokat jövő év május 30-áig le kell zárni. Ilyen munkák például az arra rászorulók étkeztetése, ápolása, vagy állami, önkormányzati intézmények felújításai, a település tisztaságának javítása, a zöld területek, vízelvezető árkok, utak gondozása. A munkák hozzájárulhatnak többek közt a szociális bérlakások építéséhez, felújításához, vagy közműberuházások segítéséhez.

Az elbírálásnál előnyt élveznek azok az önkormányzatok, amelyek vállalják a munkákba bevontak legalább 5 százalékának legalább 3 hónapig tartó támogatás nélküli továbbfoglalkoztatását. Előnyt jelent az elbírálásnál az is, ha az önkormányzat vállalja a munkára jelentkezők felkészítő képzését.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új ünnepnapot kapna Magyarország: július 8. munkaszüneti nappá válhat

Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk

6,1 millió vezető felkészületlen: ki gondoskodik a mentális jólétről?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk

Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek