Hétmillió forint értékben loptak el sajtot a raktár dolgozói
A raktárosokat sikkasztás bűntettével vádolják, míg a sofőrökkel szemben orgazdaság bűntette miatt emeltek vádat.
Az Egri Járási Ügyészség öt olyan személlyel – raktárosokkal és árufuvarozókkal - szemben emelt vádat, akik valamennyien részesei voltak annak a hosszabb időn át elkövetett bűncselekmény sorozatnak, aminek révén egy egri vállalat sajtraktárából jelentős értékű árut vittek el - írja az ügyészség. A közlemény szerint a vádlottak közül ketten 2018-ban és 2019-ben raktárosi munkakörben dolgoztak az üzemben, ahol feladatukhoz tartozott a nagykereskedelmi raktárban a tejtermékek és húskészítmények átvétele, de azok kiadása is. Ez utóbbiról egyiküknek nyilvántartást kellett vezetnie egy erre alkalmas szoftver segítségével. A többi vádlott teherautó sofőr volt, ők szállították a raktárban felpakolt árucikkeket a kiskereskedelmi partnerekhez.
Az elkövetők az éjszakai műszakokban a velük együttműködő gépjárművezetők által kiszállított árucikkek közé a raktárból további élelmiszereket pakoltak fel a teherautókra, melyeket a sofőrök azután „feketén” értékesítettek. Az extra bevételeket ezután egymás közt szétosztották. Az egyik raktáros úgy leplezte a bűncselekményt a munkaadó előtt, hogy egy program segítségével meghekkelte az előző műszak által már lezárt kiadási nyilvántartást. A vádlottak összesen 7.689.109 forint kárt okoztak a cégnek.
Az Egri Járási Ügyészség a raktárosokat jelentős, illetve nagyobb értékre folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettével vádolja, míg a sofőrökkel szemben részben kisebb, részben nagyobb értékre folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett orgazdaság bűntette miatt emelt vádat. A nyilvántartás meghamisítása információs adat megsértése bűntettének minősül.
Az ügyészség vádiratban foglalt indítványa arra irányul, hogy a bíróság egyes vádlottakkal szemben – részben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett – börtönt, másokkal szemben pénzbüntetést, illetve a raktárosok esetében foglalkozástól eltiltást szabjon ki, valamint rendeljen el vagyonelkobzást és kötelezze a sikkasztókat kártérítésre.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?