Hiába olcsóbb a román munkaerő
Figyelmeztető jel kell legyen a román döntéshozók számára, hogy újabb nagyberuházást vesztett Románia, miután a BMW német járműgyártó úgy döntött, Debrecenben épít gyárat egymilliárd eurós beruházással - írta szerdán a román média.
A Ziarul Financiar című gazdasági-pénzügyi napilap szerint a német beruházó rövid listáján Románia is szerepelt, az újság úgy tudja, Déva és Krassó-Szörény megye is szóba jött helyszínként, de a beruházó végül Magyarországot választotta –tudósít az MTI.
Daniel Anghel, a PWC Románia üzleti és befektetői tanácsadó cég járműipari részlegének vezetője a lapnak elmondta: Romániának komolyan kell vennie az autóipari befektetők jelzéseit, hiszen az utóbbi időben az országot már nem veszik számba komoly beruházási célpontként. Emlékeztetett, hogy a Mercedes és az Audi is úgy döntött, Magyarországon bővíti gyártókapacitását. Anghel szerint sokat nyomott a latban a BMW döntésében a debreceni városvezetés professzionalizmusa és helyi fejlesztési stratégiája, valamint Magyarország befektetői politikája.
Úgy vélte, Romániában jól képzett és olcsóbb munkaerő van a járműiparban, mint Magyarországon, de ez már nem elég, hiszen a fejlett infrastruktúra is szükséges ahhoz, hogy a befektetőket meggyőzzék, márpedig ezen a téren a közeljövőben nem látszik lényeges változás Romániában, hiszen az idén is csak mintegy 30 kilométer új autópályát nyitottak meg.
A Mediafax hírügynökség emlékeztetett, hogy Románia újabb lehetőséget szalasztott el, miután 2008-ban és 2018-ban is alulmaradt Magyarországgal szemben, amikor a Mercedes Kecskeméten gyárat nyitott, majd tíz évvel később úgy döntött, hogy ugyanott építi meg második üzemét is. A lap szerint Romániának "ideje lenne megtanulnia a leckét".
A Hotnews.ro hírportál elemzésében azt emelte ki, hogy Magyarország harminc éve folyamatosan tesz azért, hogy most az autóipar egyik vezető országa legyen Európában. A portál kiemelte: Romániát csak a Renault és a Ford választotta, de olcsóbb kategóriájú autókat állítanak elő, mint a magyarországi gyártók. A portál szerint Románia csaknem negyedszázadnyi lemaradása Magyarországhoz képest továbbra is érezhető, legalábbis a járműiparban biztosan.
MTI

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon