kapubanner for mobile

Hiányszakmákat tanuljanak a megváltozott munkaképességűek

Uniós támogatással a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását segítő programot indított Csongrád megyében egy alapítvány. A programot indító Progress Vállalkozásfejlesztő Alapítvány arra hívta fel a figyelmet, hogy a legutóbbi népszámlálási adatok szerint a fogyatékossággal élő emberek 9 százalékának, a megváltozott munkaképességű emberek 12 százalékának volt munkahelye.

images

Pedig a hatályos jogszabályok ösztönzik és egyben kötelezik a munkaadókat, hogy ilyen munkavállalókat alkalmazzanak, a megvalósítás nehezen megy. A Progress alapítvány csaknem 110 millió forintos uniós és hazai támogatással a megváltozott munkaképességű jelentkezőknek és a foglalkoztatásukra nyitott vállalatok személyzeti vezetőinek indított kétéves programot.

A megváltozott munkaképességűek először az ír Enable Ireland programban már sikerrel alkalmazott százórás akkreditált képzésen vesznek részt, amelyben fejlesztik önértékelésüket, megtanulhatják a változás és a stressz kezelését, erősítik az önmenedzselési képességüket. Azok, akik legsikeresebben zárják az első kurzust, részt vehetnek egy akkreditált, 380 órás asszisztensképzésen. A tanfolyamon gépírást, szövegszerkesztést, irodatechnikai eszközök használatát és ügyfélszolgálati ismereteket is tanulnak. A megváltozott munkaképességű résztvevők - akiket mindvégig mentorok segítenek - a képzettség megszerzésével otthonról is elláthatnak majd titkári, asszisztensi feladatokat.

A Nyerjünk együtt! című programban részt vevő vállalkozások is többféle segítségre számíthatnak. A projektben HR-tanácsadókat képeznek, akik a munkakörök elemzésével, és a betöltésükhöz szükséges készségek és képességek feltárásával nyújthatnak segítséget a vállalatvezetőknek az adott munkakörben alkalmazható fogyatékos vagy megváltozott munkaképességű dolgozó kiválasztásához. A személyzeti vezetőknek útmutató készül a fogyatékkal vagy eltérő munkaképességgel élő munkavállalókkal készítendő interjúkhoz, és pszichológiai képzésen vehetnek részt.

Az országos képzési jegyzékben szereplő 24 hiányszakmát is megvizsgálják majd, hogy ezek közül melyekben lehetne megváltozott munkaképességű alkalmazottakat foglalkoztatni - áll az alapítvány közleményében.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek