kapubanner for mobile

Hirdetésben figyelmeztet a sztrájkra a BKV

Hirdetésben figyelmeztet a szakszervezetek által bejelentett határozatlan idejű sztrájkra a BKV; a Metro című napilap hétfői számában megjelentekről a cég azt közölte az MTI-vel, hogy az tájékoztató jellegű és több ilyenre lehet majd számítani.

A BKV szerint a hirdetésre azért volt szükség, hogy így közvetlenül tájékoztathassák az utasokat a határozatlan idejű sztrájkról. A társaság nem tart attól, hogy a három - tájékoztató - kérdés, amelyet a hirdetésben feltesznek, alkalmazottai ellen hangolja a közvéleményt, hiszen - mint közölték az MTI kérdésére - a dolgozóknak csak a fele nem vette fel a munkát a legutóbbi, április 18-i sztrájk idején. A lapban megjelentekkel azt szeretnék elérni, hogy ha esetleg egy újabb sztrájk lesz, akkor még kevesebben vegyenek részt benne. Több hasonló hirdetés is lesz a közeljövőben. A társaságnak szerződése van a főleg az aluljárókban, metróállomásokon osztogatott napilappal, így a hirdetés nem került semmibe.

A szakszervezeteknek egyelőre nincsen álláspontja a hirdetéssel kapcsolatban - közölte Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője hétfőn az MTI-vel. A napilapban megjelent hirdetésben három kérdést tesz fel a cég: "Tudta-e, hogy a BKV szakszervezeteinek határozatlan idejű sztrájkja hosszú időre megbéníthatja Budapest közlekedését?" "Tudta-e, hogy a BKV vezetésének több kompromisszumos javaslatát is visszautasították a szakszervezetek képviselői?" "Tudta-e, hogy a BKV vezetésének határozott tiltakozása ellenére a szakszervezetek sztrájk idejére eddig egyetlen alkalommal sem voltak hajlandóak 0 százalék feletti "elégséges" szolgáltatásban megegyezni?"
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek