kapubanner for mobile

Híznak a román munkavállalók az olasz tésztától

Hat év alatt tizenkilenc kilót hízott Olaszországban a román Calin Bodonea, aki visszatérve hazájába az olaszok tésztáit hibáztatta súlygyarapodásáért.

"Amikor Itáliába étkeztem, olyan cég alkalmazásába kerültem, amely arra kötelezett, hogy saját éttermében étkezzem. Ott viszont folyton csak tésztaféléket kellett ennem, amihez egyáltalán nem voltam hozzászokva" - mondta az Adevarul című napilapnak nyilatkozva a harminchét esztendős férfi, emlékeztetve, hogy a román konyha sokkal könnyebb az olasznál.

Nem ő az egyetlen román, aki olaszországi munkavállalása után hazatérve testének térfogatára panaszkodik. A negyvenöt éves Simona Vornic egy itáliai öregek házában dolgozik. "A makaróni tönkretette karcsúságomat, már az első évben tizenkét kilót szedtem fel" - mondta a lapnak, hozzáfűzve azonban, hogy ebből öt kilót nagy erőfeszítések árán sikerült leadnia, de még mindig maradt fölösleges zsírréteg bőre alatt. Egyre-másra sóhajtozik a román ciorba (enyhén savanykás román leves) után, amely kétségtelenül könnyebb étek az olasz tésztáknál.

Egy másik nő, Maria Pricop az első hónapokban honvágy által gyötörve csokoládéval próbálta legyűrni depresszióját. Hamarosan rá kellett jönnie, hogy ez a fajta táplálék "halmazati büntetéssel" sújtja alkatát. Mert az olasz csokoládék is szirénként csábítják a torkos külföldi munkavállalókat.

Az olasz táplálkozási szokások védelmére kelt azonban Ciro Vidoni velencei dietológus, aki leszögezte: az illetők hízását korántsem lehet az itáliai étkekre fogni. Megállapította: a "mediterrán diéta" alapvető részét alkotják például a tészták. A szakember szerint az okokat inkább a nem kiegyensúlyozott étkezésben, a nem megfelelő életvitelben, a táplálkozási kultúrában meglévő különbségekben kell keresni, nem is beszélve a stresszről, mint anyagcserét felborító tényezőről. Ha valóban annyira hizlalnának az olasz tészták - mondta -, akkor Itália egész lakosságának gurulnia kellene a pocaktól.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek