Idén melyek voltak a legnépszerűbb szakok?
A legnépszerűbb alapszakok körében idén sem történt nagy változás: a lista élén továbbra is a gazdálkodási és menedzsment szak és a turizmus-vendéglátás állnak - derül ki az Educatio Nonprofit Kft. gyorsjelentéséből. Az első helyre a legtöbben államilag támogatott helyet jelöltek meg.
A felvételizők több mint harmada érettségizik is
A felvételizők önbevallásán alapuló adatok szerint a felsőoktatásba igyekvők közül 52 481-en érettségiznek idén. Ez azt jelenti, hogy a szeptemberben induló képzésekre jelentkezők 37,3 százaléka tesz emelt vagy középszintű vizsgát május és július között.
Az idén érettségiző felvételizők nagy része, 21 százaléka gazdasági képzési területet célzott meg, de sokuk, 15,4 százalékuk választott műszaki, valamint 10,4 százalékuk bölcsészettudományi képzést. Az érettségire készülő jelentkezők csaknem fele tehát e három képzésterületen szeretne továbbtanulni.
Az említett kör többsége, 84 százaléka alapképzésben folytatná felsőoktatási tanulmányait, egységes, osztatlan képzést pedig 10 százalékuk jelölt meg, felsőfokú szakképzést pedig 6 százalékuk választott. A most érettségiző felvételizők 97 százaléka nappali képzésre jelentkezett, a levelező, esti és távoktatásos formát választók száma elenyésző. Életkorukat tekintve pedig az mondható el róluk, hogy 98 százalékuk 1990 és 1993 között született.
A 2011-es felvételi számokban
Ha az összes jelentkezőt nézzük (nem csak a kék részben kiemelt csoportot, akik érettségiznek is 2011-ben) elmondható, hogy 68 százalékuk alapképzési szakot jelölt meg első helyen, osztatlan képzést csaknem 8, mesterképzés 18, felsőfokú szakképzést pedig 6,3 százalékuk választott. A tavalyi évhez képest az alapképzést megjelölők száma körülbelül ezer fővel csökkent, a mesterképzést megjelölőké pedig nagyjából ugyanennyivel nőtt.
A legtöbben nappali munkarenden kezdenék meg 2011 szeptemberében tanulmányaikat: az összes jelentkező 72 százaléka nappali képzésre adta be első helyes jelentkezését. Levelező munkarendet a felvételizők 26,5 százaléka választott, esti képzést és távoktatást alig 1-1 százalék jelölt meg első helyen
Első helyes jelentkezések képzési szintek szerint, 2011 általános felvételi eljárás
Az első helyes jelentkezések több mint 87 százaléka államilag támogatott helyre irányult. Ezzel kapcsolatban Kiss László, az Educatio Nonprofit Kft. elemzője kiemelte: "Érdekesség, hogy a jogi és igazgatási, valamint a gazdaságtudományok képzési területen az átlagosnál nagyobb a költségtérítéses jelentkezések aránya. Az orvos- és egészségtudományi, művészeti vagy természettudományi képzés első helyes jelentkezései viszont szinte kizárólag államilag támogatott helyeket céloztak."
Idén többségben az e-felvételizők
Idén már többen választották az elektronikus formát: csaknem 81 ezren éltek az e-felvételi lehetőségével, szemben a 60 ezernyi hagyományos módon jelentkezővel. A jelentkezők nagy része (44 százaléka) három helyet jelölt meg felvételi kérelmében. Ennél kevesebb - egy vagy két - jelentkezést a felvételizők negyede nyújtott be. A tíznél több kérelmet beadók száma azonban nem éri el az egy százalékot. Az idei "csúcs" azé a jelentkezőé, aki 40 helyet jelölt meg felvételi lapján.
Idén melyek voltak a legnépszerűbb szakok?
Az Educatio Nonprofit Kft. gyorsjelentése alapján elmondható, hogy a legnépszerűbb alapszakok körében idén sem történt nagy változás: a lista élén továbbra is a gazdálkodási és menedzsment szak és a turizmus-vendéglátás állnak. A mérnök informatikus alapszak őrzi harmadik helyét, melyet a gépészmérnöki, a pénzügy számvitel és a jogász követ. A top10-ben idén sincs új alapszak, a top20-ba viszont bekerült a tavaly még csak 21. anglisztika, kiszorítva a tavaly huszadik helyezett bűnügyi igazgatási alapszakot.
A mesterszakok közül a mesterszintre emelt tanárképzés eredményeként továbbra is a tanári mesterszak a listavezető, a nemzetközi tanulmányok, valamint a kommunikáció és médiatudomány mesterszak őrzi második és harmadik helyét. A top10-ben itt sem találkozhatunk a tavalyi évhez képest új névvel. A top20-ban új mesterszak a logisztikai menedzsment, valamint a helyezésén a tavalyi évhez képest nagyot javító szerkezet-építőmérnöki képzés.
Felsőfokú szakképzésen az idegenforgalmi szakmenedzser képzés több mint 700 jelentkezővel toronymagasan vezeti a mezőnyt. Ezt követi a vendéglátó szakmenedzser, a nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző, valamint a csecsemő- és gyermeknevelő-gondozó képzés is, ám ezek esetében 400 alatti jelentkezőszámról beszélhetünk - derül ki az Educatio Nonprofit Kft. elemzéseiből.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk
Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk
- A dolgozók diktálnak? Így változik meg a balatoni munkaerőpiac 2 hete
- Már csak pár napig módosíthatók a középiskolai felvételi jelentkezések 3 hete
- Megéri még diplomát szerezni? Kiderült, miért nem fizetik meg a tanulást 3 hete
- Felvételi rekord 2026: ezt a 10 szakot rohamozzák a legtöbben 4 hete
- Mit tehetnek az egyetemek a hallgatók munkaerőpiaci készségeinek fejlesztése érdekében - HR szemszögből? 4 hete
- Így próbálják több nő felé nyitni a techvilágot – ösztöndíjat kaptak a fiatal tehetségek 1 hónapja
- A jövő munkavállalói már most elveszítik a fókuszt? Megszólaltak az egyetemi oktatók 1 hónapja
- Fontos határidőre figyelmeztetik a felvételizőket: már csak 2 nap van hátra 2 hónapja
- Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba 2 hónapja
- Technikum után két év alatt diploma? Indul a "három az egyben" képzés 2 hónapja
- Pályaválasztás az AI korában: így válassz egyetemet 2026-ban 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?