kapubanner for mobile

Időkeret nélkül taníthatnának a pedagógusok

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az új közoktatási törvény megalkotása előtti utolsó módosítás értelmében hatályon kívül helyezik a tanítási időrendre vonatkozó jogszabályt, mely szerint 2006 óta kéthavi keretben kell megszervezni a pedagógusok munkáját. Így az intézmények megszabadulnak az adminisztrációs tehertől, a pedagógusok pedig hamarabb juthatnak hozzá a pénzükhöz.

A 2006-os rendelkezés szerint a pedagógusok munkáját legalább kéthavi, úgynevezett tanítási időkeretben kell megszervezni. Az időkereten felül teljesített többlettanításért kaphattak a tanárok óradíjat, a csaknem öt évvel ezelőtti változás célja pedig az volt, hogy ténylegesen csak a kötelező óraszám feletti tanítást lehessen kifizetni. A gyakorlatban viszont ez egy plusz adminisztrációs terhet jelentett, ráadásul a pedagógusok a túlórapénzüket leghamarabb kéthavonta kapták meg. A rendelkezés tehát nem működött jól, egyes esetekben pedig alkalmazhatatlan volt. A módosítást a KDNP-s Michl József kezdeményezte, azt pedig a tárca is támogatja.

"Nagyon furcsa eljárásnak tartjuk az előző kormányzat által hozott szabályt, amely szerint csak több hónap után juthatnak a tanárok a jogos túlórapénzhez" - nyilatkozta Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár. Ugyanakkor elmondta, más módosítást az új közigazgatási törvény megalkotás előtt már nem terveznek.

Az új közoktatási törvénytervezet várhatóan még a nyár előtt a parlament elé kerülhet.

edupress.hu
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek