Igazgatói kinevezések a PwC-nél
Igazgatóként folytatja szakmai pályafutását a PwC-nél több üzletág szakembere októbertől, áll a cég sajtóanyagában.
Közel egy évtizedes adóhatósági és pénzügyminisztériumi közszolgálat után, 2006-ban csatlakozott dr. Réczei Géza a PwC társasági adóosztályához. Tekintettel arra, hogy a Pénzügyminisztérium Adóigazgatási főosztályának főosztályvezető-helyetteseként az adóhatóság ellenőrzési- és hatósági tevékenységének felügyeletében vett részt, igazgatóként nemcsak az autóipari és az energetikai szakértők, hanem az adóhatósági ellenőrzések szakmai támogatásáért felelős szakértői csoport munkáját is irányítja adószakértőként. Géza 1996 óta az ELTE Állam- és Jogtudományi kara Pénzügyi jogi tanszékének megbízott oktatója, valamint támogatja a PwC Tax and Legal Academy munkáját is. Szabadidejét utazással, síeléssel, és kerékpározással tölti.
Loós András a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karán végzett, majd az Arthur Andersen-nél kezdte karrierjét. András kilenc éve dolgozik a PwC Könyvvizsgálati osztályán, tőzsdei szakvizsgával, adótanácsadói és magyar könyvvizsgálói képesítéssel rendelkezik. A közelmúltban tért vissza kétéves londoni kiküldetéséből, ahol lehetősége nyílt szűkebb szakterületével, a telekommunikációs cégek könyvvizsgálatával nemzetközi szinten is foglalkozni. Szabadidejében szívesen sportol és szülővárosa labdarúgócsapatának elkötelezett szurkolója - olvasható a lapunk számára eljuttatott sajtóközleményben.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
2026. április 1-jétől Bobor Roland veszi át a Nestlé szerencsi és diósgyőri gyárainak vezetését. Az immár 15 éve a Nestlénél dolgozó, számos... Teljes cikk
A szakembert határozatlan időtartamra nevezték ki vezérigazgatónak. Teljes cikk
Személyi változás történt a Shopfully magyarországi vezetésében: Zsatkulák István, a vállalat hazai ügyvezetője távozik pozíciójából, és a... Teljes cikk
- Új vezérigazgató a Glosternél 2 hete
- A Coldplay-koncerten lebukott HR-igazgató nem talál munkát, volt főnöke egymás után kapja az ajánlatokat 2 hete
- Vezetőváltás a Shopfully Magyarország élén 3 hete
- Új vezérigazgató irányítja a Graboplast növekedését 1 hónapja
- Új vezető az Indotek Investments Alapkezelő Zrt.-nél 1 hónapja
- Hét év után távozik a Rossmann országos ügyvezető igazgatója 1 hónapja
- Új országigazgató a JYSK Magyarország élén 2 hónapja
- Új vezetők a BYD Magyarországnál 2 hónapja
- Új vezérigazgatót nevezett ki a CETIN International, N.V. 2 hónapja
- Új vezérigazgató a a Magyar Suzuki Zrt. élén 2 hónapja
- Új ügyvezető kinevezésével erősít a Trans-Sped 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?