Igent mondtak a képviselők a magánnyugdíjrendszer átalakítására
Új magánnyugdíj-biztosítási rendszert fogadott el hétfőn az Országgyűlés, a változtatás részletesen szabályozza a magánnyugdíj-pénztárak átalakítási folyamatát, amelynek végén, 2013 januárjától a pénztártagok már az új típusú magán-nyugdíjbiztosító részvénytársaságok tagjai lesznek.
A képviselők 188 igen, 143 nem szavazat mellett, illetve 1 tartózkodással fogadták el az új szabályozást.
A javaslat ellen szavazott egy szocialista képviselő, Mécs Imre (MSZP) és tartózkodott Hajdu Attila (MSZP). Megszavazta viszont nyolc fideszes, egy szabad demokrata és három független képviselő.
A törvény lehetővé teszi, hogy a biztosítottak még aktív életszakaszukban felmérhessék, hogy felhalmozott megtakarításuk mekkora összegű életjáradék kézhezvételét teszi lehetővé. Kiszámításához a számlaegyenleget kell megszorozni a járadékszolgáltatók által nyilvánosságra hozott járadéktényezővel.
A jogszabály valamennyi magánnyugdíjpénztárnak lehetőséget ad egy szabadon kiválasztott intézménybe történő beolvadásra. A jelenlegi magánnyugdíj-pénztári tagok egyéni számláján felhalmozott megtakarítás pedig teljes egészében átkerül a magán-nyugdíjbiztosító részvénytársaságnál vezetett egyéni számlára.
A járadékszolgáltatási jogosultság elérésekor a biztosítottak választhatják az inflációkövetésen alapuló járadékmegállapítást, ez az inflációindexált járadék, ami azt jelenti, hogy magán-nyugdíjpénztári rendszerből kapott ellátásuk folyamatosan megőrzi reálértékét.
Ezenkívül lehetőség van nagyobb kockázatok vállalására is, amit a garantált összegű járadék megállapítása jelent. A járadékosok továbbá azt is megválaszthatják, hogy csak saját maguk részére, vagy két életre szóló járadékot kérnek.
A törvény fontos kitétele ugyanakkor, hogy a járadék nominális értéke egyik esetben sem csökkenhet. A járadékszolgáltatás során a férfiak és a nők egyenlő életjáradék kapnak, ugyanakkor az egyösszegű szolgáltatás elérésére a korábbiaknál szűkebb lehetőség van.
A szabályozás arra az esetre is kitér, ha a biztosított nincs megelégedve a piaci szolgáltatók járadékszolgáltatási kínálataival. Ekkor az állami, úgynevezett kijelölt járadékszolgáltató inflációkövető ellátását vehetik igénybe a járadékra jogosultak.
Az újjáalakult magán-nyugdíjintézményt, más néven magán-nyugdíjbiztosító részvénytársaságot a tulajdonosok csak fokozott biztonsági eszköztár alkalmazásával működtethetik. A szabályozás előírja, hogy a magánnyugdíj-rendszer működtetésével kapcsolatos valamennyi kockázatra, tehát a működésre, a befektetésre, a járadékszolgáltatásra fedezetet kell biztosítani.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?