kapubanner for mobile

Így hozna létre 300 ezer új munkahelyet az MSZP

Néhány éven belül akár 200-300 ezer új munkahely létrehozását tenné lehetővé az MSZP agrárprogramja egy tanulmány szerint, melynek egyik szerzője Magda Sándor egyetemi tanár, korábbi szocialista országgyűlési képviselő.

images

A szakember, aki 2002 és 2006 között az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke, a közelmúltig a Károly Róbert Főiskola rektora volt, szerdán újságíróknak elmondta: elsősorban a szociális és a faluszövetkezetek létrehozásának fontosságát hangsúlyozzák, de fontosnak tartja a nagyüzemek szövetkezését, integrációját is.

Kifejtette: 1990 és 2012 között 45 százalékkal gyarapodott a világon a mezőgazdaság, miközben a magyar 22 százalékkal csökkent. Ezért - folytatta - elsődleges cél, hogy a mezőgazdaság teljesítménye újra elérje az 1990-es szintet. Ehhez szavai szerint mindenekelőtt a hatékonyságot és a vidéki foglalkoztatást kell növelni.

Magda Sándor elmondta: tanulmányuk szerint a hazai gabonatermelésnek újra el kell érnie a 17-18 millió tonnát, az állattenyésztésben a 6-7 milliós sertésállomány a cél, úgy, hogy ebből legfeljebb 4 millió legyen a nagyüzemeknél, míg a zöldség- és a gyümölcstermesztésben 30 százalékos növekedést tartanak szükségesnek.

A program megvalósulásával már néhány éven belül 200-300 ezer, 2030-ig pedig 400 ezer új munkahely jöhet létre a mezőgazdaságban - hangoztatta.

Gőgös Zoltán, az MSZP agrárpolitikusa elmondta: a program megvalósításához döntően európai uniós forrásokat vennének igénybe, mivel azok nagy részét a vidéki térségek komplex felzárkóztatására lehet felhasználni.

Arról is beszélt, hogy a szocialisták napokon belül benyújtják az Országgyűlésnek az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését célzó indítványukat. Ezt azzal indokolta, hogy a kormány két és fél éve nem mond mást, mint hogy vizsgálja ennek lehetőségét, javaslat azonban nem készült, noha az áfacsökkentés a szegény emberek és az élelmiszeripar számára is nagy segítség lenne.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek