Így jönnek ki a cseh családok a jövedelmükből - országos felmérés készült
Nem okoz gondot a cseh családok 90 százalékának a szokásos, rendszeres havi kiadások fedezése, hat százalékuknál ez időnként probléma, míg négy százalékuk beismerte, hogy rossz anyagi helyzetben van, s a számlák kifizetése rendszeresen nagy problémákat jelent – derült ki abból az országos felmérésből, amelyet az IPSOS közvélemény-kutató intézet tavaly ősszel készített a Generali Ceská pojistovna, az ország legnagyobb biztosítója számára.
A felmérés azt mutatta, hogy a cseh családok 71 százaléka kisebb vagy nagyobb mértékben, de jövedelméből valamit mindig félretesz a rendkívüli kiadásokra vagy nyugdíjra.
A rendszeres megtakarítások összege, illetve hogy milyen nagy legyen a rendkívüli kiadásokra fordítható összeg, nagyon eltérő.
A megkérdezettek mintegy fele szerint az lenne az ideális, ha ez az összeg háromhavi nettó jövedelem nagyságú lenne.
Az emberek másik fele viszont úgy vélte, hogy ez kevés és a tartalék összegnek legalább a család hat havi vegy egy éves jövedelmének kellene megfelelni.
A felmérés szerint nagyobb anyagi tartalékokkal csak a családok mintegy 40 százaléka rendelkezik.
"A folyó kiadások fedezése leginkább a gyermeket nevelő, egyedül élő személyekre, illetve többgyermekes családokra jellemző. Ezen felnőttek többsége csak általános iskolai végzettséggel rendelkezik, s a család havi bevétele nem haladja meg a 20 ezer koronát" – mondta újságíróknak Michal Straka, az IPSOS kutatója.
Csehországban 2024 végén az átlagos havi kereset a hivatalos statisztikák szerint mintegy 45 ezer koronát tett ki.
"A cseh családok jövedelme a koronavírus járvány, majd az energiák drágulása és a magas infláció következtében reálisan veszített értékéből, a folyamatos javulás 2024 elejétől mutatható ki"
– magyarázta a felmérés eredményeit Petr Mederly, a Generali Investment kereskedelmi igazgatója.
"Az átélt válságok következtében az is kimutatható, hogy a cseh családok most óvatosabbak, nagyobb mértékben kezdtek takarékoskodni, s gondolni a jövőre" – tette hozzá.
A felmérésből kiderült, hogy a cseh családok több mint 70 százaléka valamilyen módon a gyermekeinek is spórol, illetve jövedelme egy részét ilyen jellegű pénzügyi projektbe fekteti.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?