Így készülj fel egy állásbörzére, ha ki akarsz tűnni
Egy állásbörze jóval több, mint toborzási lehetőség. Egy olyan alkalom, amikor a cégnek egyszerre kell bemutatnia a szakmai kínálatát és az emberi oldalát. Hiszen a résztvevők nemcsak állást keresnek, hanem benyomást szereznek arról is, milyen lehet a mindennapi munka a vállalatnál. Éppen ezért a felkészülés nem merülhet ki néhány szórólap nyomtatásában és egy asztal lefoglalásában.
A külcsín igenis számít

A stand megjelenése és az apró kedvességek együtt adják azt az első benyomást, amely meghatározza, mennyire fognak emlékezni a cégre. Az egységes arculat, az átlátható elrendezés és a praktikus anyagok mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a látogatók szívesen álljanak meg. Itt lép be a branding szerepe is, ha a kiadványok, dekorációk és ajándéktárgyak mind a vállalat arculatát tükrözik, az üzenet sokkal erősebben rögzül.
Amikor ezeket az ajándékokat és a szóróanyagokat rendeljük, a papírtáska nyomtatás is kerüljön fel a teendő listára. A papírtáska logózás a Balog Címke tapasztalata szerint nemcsak praktikus, hanem diszkrét marketingeszköz is, hiszen a logóval ellátott táska a börze után is emlékezteti a résztvevőt a cégre.
Készítsük fel a csapatot!

A vizuális elemek mellett legalább ennyire számít a standnál jelenlévő kollégák felkészültsége is. A HR-eseknek és a munkatársaknak tudniuk kell válaszolni a legkülönfélébb kérdésekre, legyen szó a cég kultúrájáról, fejlődési lehetőségekről vagy a konkrét nyitott pozíciókról. Egy őszinte, közvetlen beszélgetés többet érhet, mint egy gondosan megfogalmazott brosúra.
Legyünk naprakészek!
Érdemes modern megoldásokkal is megkönnyíteni a jelentkezést. QR-kódos linkek, tableten kitölthető adatlapok vagy mobilos jelentkezési felületek nemcsak gyorsabbá teszik a folyamatot, hanem a céget is innovatívnak mutatják. Ez különösen fontos a fiatalabb generációknál, akik értékelik a digitalizált, kényelmes lehetőségeket.
Legyenek hasznos és interaktív tartalmak a standnál!
A stand ne csak állásajánlatokat kínáljon, hanem adjon valami pluszt is az érdeklődőknek. Rövid útmutatók pályakezdőknek, CV-tanácsadás vagy szakmai kvízek mind azt üzenik, hogy a vállalat támogatja a karrierépítést. Ugyanakkor egy nyereményjáték, kvíz vagy ügyességi feladat nemcsak szórakoztat, hanem beszélgetést indít, és megteremti a lehetőséget a személyes kapcsolódásra.
Mi lesz a rendezvény másnapján?
Az állásbörze nem ér véget a rendezvény zárásával. A HR-eseknek érdemes listát vezetni az érdeklődőkről, majd személyre szabott e-mailben felvenni velük a kapcsolatot. Egy rövid üzenet, amelyben megköszönjük a találkozást, és felhívjuk a figyelmet a nyitott pozíciókra, hitelesebb és hatékonyabb, mint egy általános hírlevél.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?