kapubanner for mobile

Így lehetne segíteni az építőipart

Hároméves, az építés nemzetgazdasági költségvetési keretszámait tartalmazó tervre van szükség ahhoz, hogy kiszámítható legyen a befektetőknek és a kivitelezőknek is a piac - véli az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).

images

Az ÉVOSZ javaslatai között szerepel a jövő év végéig tartó uniós költségvetési időszak még szabad forrásainak a mielőbbi lekötése, mivel ez létfontosságú az építőiparnak. Az energiahatékonysági program felfuttatását, továbbá az építési export elősegítését emeli még ki a szakmai szervezet, mint fontos kormányzati teendőt.

Az építőipar helyzetét elemezve az ÉVOSZ rámutat: 2008-hoz képest - napjainkig - az építési beruházások 16 százalékkal estek vissza az EU-ban. Ugyanez az arány Magyarországon 42 százalék. A lakásépítés visszaesése viszont 70 százalékos, és az idén legfeljebb a kívánatos 40 ezer lakás egynegyede épül meg. A felújításoknál is hasonló az arány, ott 400 ezer darab lenne az optimális évente, ehelyett csak 100 ezer újul meg.

Az építőipar foglalkoztatottainak száma a válság kezdete óta 280 ezerről 110 ezerre csökkent, a lánctartozás pedig soha nem látott összegre, 400 milliárd forintra növekedett.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kuruzsló orvosokat fogtak Zalában

A nő ellen bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emeltek vádat. Teljes cikk

Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk

Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben

A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk