Így teszi elégedetté dolgozóit a Telekom
A Telekom munkatársi programjának keretében több száz gyermek vesz részt kedvezményes táborozáson. A cég elsősorban a munkatársi elégedettség növekedéséhez szeretne hozzájárulni, továbbá a telekomos családok gyermekelhelyezéssel kapcsolatos terheit kívánja csökkenteni.
Az idei a hatodik nyár, amikor gyerekek táboroztatásához járul hozzá a Magyar Telekom a Dimenzió Biztosító és Önsegélyező Egyesület közreműködésével. Tavaly 495 telekomos gyermek családjának nyújtott támogatást a vállalat a "Nyakunkon a nyár" gyerektáboroztatási programjának keretén belül.
A rendkívül sikeres program elsősorban a telekomos szülők 4-18 év közötti gyermekei számára kínál kedvezményes nyári táborozási lehetőségeket, de az ennél kisebbek is találhatnak tábort maguknak. A programban több mint 50 színvonalas napközis és "ottalvós" tábori lehetőség közül lehet válogatni Budapesten és vidéken egyaránt. A listában megtalálható pl. a rendkívül népszerű városligeti Zoo-tábor, de emellett számos vidéki lovas-, természetbúvár, vagy balatonparti tábor közül is lehet válogatni. Sokan választják a kézműves- vagy sportfoglalkozásokat biztosító napközis táborokat is, ahol nemcsak iskolás, de egész kicsi, ovisokat is szívesen látnak. A Magyar Telekom a táborok árához - a turnusok díjától függően - 50-66 százalékos támogatást nyújt. Az anyagi támogatás révén a munkatársak számára hosszabb időre is megoldható a gyermekek nyári szünetben történő biztonságos elhelyezése. 2012. július végéig több mint 400 turnust támogatott a program keretében a Magyar Telekom.
- A munkatársi elégedettségi és egyéb felmérések eredményei alapján számunkra is nyilvánvalóvá vált, hogy a munkatársak részéről nagy az igény ilyen típusú segítség biztosítására. A programot 2007-ben kísérleti jelleggel indítottuk el és ennek tapasztalatai alapján került teljes körű bevezetésre. Elsősorban a munka-magánélet egyensúlyának biztosításához, a munkatársi elégedettség és lojalitás növekedéséhez szerettünk volna hozzájárulni. Ugyanakkor a program további célja a telekomos családok gyermekelhelyezéssel kapcsolatos gondjainak és terheinek csökkentése, valamint a kisgyermekes szülők munkába való visszatérésének elősegítése, hiszen az anyukák azt is mérlegelik a visszatérés előtt, hogy a hosszú nyári szünetben hogyan tudják majd megoldani a család a gyermekek felügyeletét - nyilatkozta Somorjai Éva, a Magyar Telekom HR vezérigazgató-helyettese.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?