kapubanner for mobile

Így törik le a migránsmunkások a magyarok bérét

Veszélyesnek tartja a Jobbik elnökhelyettese Orbán Viktor és a Fidesz tervét, a több mint félmillió ázsiai vendégmunkás Magyarországra érkezését.

images

Potocskáné Kőrösi Anita elmondta: a Jobbik folytatja azt a két hete indított országos aláírásgyűjtési kampányt, amely erre a tervre kívánják felhívni a figyelmet.

Az ellenzéki politikus veszélyesnek nevezte, hogy a "migránsmunkások" elveszik a magyarok munkáját, letörik a magyarok bérét és megbontják Magyarország kulturális egységét.

A Jobbik azt gondolja, hogy az ázsiai vendégmunkások betelepítése helyett a magyarok munkáját kell megbecsülni, a magyarok bérét kell megemelni. Ennek érdekében a kormányzatnak célzott bértámogatással kellene segítenie a kis- és közepes vállalkozások működését, valamint az akkumulátorgyárak és egyéb multinacionális vállalatok támogatása helyett a magyar emberek átképzésére kellene fordítani ezeket a forrásokat.

Potocskáné Kőrösi Anita sajtótájékoztatóját Tabon, a Flextronics gyára előtt tartotta. A politikus úgy fogalmazott: a gyárban már évtizedek óta folyik a termelés, eleinte magyar munkavállalókkal, majd "azt vettük észre, hogy az előző években egy ukrán munkavállalói csoport dolgozott itt, most pedig a Fülöp-szigetekről érkeztek ide".

Hozzátette: ők a szállásukat és az étkezésüket is a munkáltatótól kapják, így előfordulhat, hogy összességében a magyar munkavállalók bére sokkal alacsonyabb.

Orbán Viktor veszélyes tervének következménye az is, hogy egyre több magyar fiatal gondolja úgy, hogy elhagyja az országot, Nyugaton fog boldogulni és ott alapít családot; ezt mindenképpen meg kell állítani - jelentette ki a Jobbik elnökhelyettese.

MTI

  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek