kapubanner for mobile

Így változik meg a munka világa Szlovákiában

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Szlovákiában hatályba lép szeptemberben a módosított munkatörvénykönyv. A pozsonyi parlament által közelmúltban elfogadott, sokat vitatott jogszabályt Ivan Gasparovic államfő szerdán aláírta.

Indoklásában Gasparovic azt állította: a jogszabályba foglaltak hozzájárulnak ahhoz, hogy ne növekedjen a munkanélküliség. "A köztársasági elnök nem állapított meg olyan okot a törvény visszaadására, ami kétségeket ébresztene az alkotmányosságot, vagy a nemzetközi munkajogi egyezményeket illetően" - jelentette ki Marek Trubac, az elnök szóvivője.

Az államfő véleménye szerint az intézkedések közül több - például a megosztott munkahelyek - hozzájárulhatnak ahhoz, hogy ne növekedjen a munkanélküliség. A szóvivő elmondta: az államfő a munkavállalók védelme miatt fontolgatta a tervezet visszaküldését, ugyanakkor "bízik a munkáltatók felelősségtudatában." A módosított munkatörvénykönyvet a szlovákiai munkaadók támogatják, míg a szakszervezetek elutasítják.

Változás a munka összes területén

A Bumm.sk hírportál összefoglalója szerint szeptemberben hatályba lépő jogszabályok változást hoznak a munka csaknem összes területén -–változik többek közt a próbaidő, a felmondási idő, valamint a szabadságolás szabályai. A próbaidő az esetek többségében három hónapos marad. Kivételt csak a vezető munkatársak képeznek, akik legfeljebb hathónapos próbaidőt kaphatnak.

A munkatörvénykönyvben szerepelni fog az úgynevezett konkurencia-záradék intézménye is. A cég aláírathat az alkalmazottakkal egy olyan záradékot, amely szerint munkaviszonya megszűnése után legalább egy évig nem végezhet hasonló munkát más munkáltatónál.

Új szabályok érvényesek a szabadságolás területén. Ha a munkavállaló eléri a 33 éves kort, automatikusan évi 5 hét szabadság jár neki. Máshogy néz majd ki a felmondási idő. Ha a munkavállaló legfeljebb egy évet dolgozott a vállalatnál, egy hónapos felmondási ideje lehet. Ha 1-5 évet dolgozott, 2 hónapra, ha ötnél több évet, akkor 3 hónapra nő a felmondási idő. Az alkalmazott ezen kívül eldöntheti, hogy végkielégítést kér, felmondási határidőt, vagy ezek kombinációját.

Újdonságnak számítanak a családsegítő intézkedések is. Ilyen például az osztott munkahely intézménye, egy pozíciót többen is betölthetnek rövidebb munkaidőben. Rugalmasabbak lesznek a szabályok az éjszakai műszakok és a túlórák területén. A munkavállaló szeptembertől több mint két egymást követő hetet is ledolgozhat éjszakai műszakban. Az alkalmazottak legfeljebb 400 túlórát vállalhatnak egy évben, a vezető munkatársak 550-et is. Változást jelent az is, hogy a határozott időre szóló munkaszerződéseket három alkalommal lehet meghosszabbítani három éven belül.

Változnak a szakszervezetekről szóló rendelkezések is. A cég vezetőségének ugyanis nem lesz kötelessége tárgyalni a szakszervezettel, ha az nem bizonyítja, hogy a vállalat dolgozóinak legalább harmada soraiba tartozik.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek