Így védi munkatársait a Tesco: korlátozzák a bevásárlók számát
Április 9-től korlátozza a bevásárlók számát a Tesco áruházaiban. A cél a vásárlók, munkatársak egészségének védelme, és annak biztosítása, hogy mindenki megtarthassa a biztonságos fizikai távolságot másoktól.
Mától egyszerre csak előre meghatározott számú vásárló lehet a Tesco áruházaiban. Ez a szám minden üzletben más és más.
A lényeg, hogy az áruház alapterületéhez képest egyszerre csak annyi ember tartózkodjon bent, ahány biztonságosan be tudja tartani a 2 méter távolságot egymás között - közölte a cég.
A vásárlószámot egy applikáció segítségével az üzletek bejáratánál követik és ellenőrzik majd a Tesco munkatársai. A vásárlók más szolgáltatóknál, mint például gyógyszertáraknál, postáknál már bevált gyakorlatot követve az épületen kívül fognak sorban állni, a biztonságos távolság megtartásával.
Azoknál az üzleteknél, ahol több bejárat is van, csak egyet lehet majd használni, így a belső üzletsorral is rendelkező áruházak esetében az épületben tartózkodók létszáma lesz a mérvadó.
Az új intézkedés a 65 év felettiek védelme érdekében a nekik fenntartott vásárlási időszakra is vonatkozik: 9 és 12 óra között az áruházlánc munkatársai mind a létszámot, mind az életkort ellenőrzik.

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek