kapubanner for mobile

Ilyen lesz 2014 gazdasági szempontból

A PwC makroökonómiával foglalkozó csapatának 2014-re vonatkozó előrejelzései szerint idén a fejlett gazdaságok vissza fogják nyerni vonzerejüket. Az elemzés kitér az Egyesült Államok pénzügyi bizonytalanságára és a globális GDP-növekedésre is.

Az elemzés főbb megállapításai

  • A fejlett gazdaságok visszanyerik vonzerejüket: 2010 óta először, várhatóan körülbelül 40 százalékkal fognak hozzájárulni a globális GDP növekedéséhez.
  • Csökken a fiskális bizonytalanság az Egyesült Államokban: 2014-ben a világ legnagyobb gazdasága előreláthatóan 0,5 százalékponttal fogja emelni a globális GDP-növekedést piaci árfolyamon számolva (összehasonlításképpen ez a szám 2012-ben 0,35 százalékpont volt). Szakértőink szerint csekély az újabb kormányleállás valószínűsége, éppen ezért a fiskális bizonytalanság kevésbé veti majd vissza az amerikai gazdaság egészét, különös tekintettel a kisebb vállalkozásokra, melyek a munkahelyek túlnyomó részét teremtik.
  • Bár kisebb mértékű, de szintén növekedés vár Görögországra és a többi periféria-gazdaságra: feltételezésünk szerint ezek az országok (az eurózóna intézményi reformprogramjának változatlan folytatása mellett) 2014-re 0,8 százalékos éves GDP-növekedéssel számolhatnak, ami a legjobb arány 2011 óta. Ezzel egy időben Írország exportja jelentős növelésének köszönhetően jobban teljesít majd, mint a többi periféria-gazdaság.
  • Kína a fejlődő piacok növekedésének éllovasa: várakozásaink szerint 2014-ben eléri a kormánya által előirányzott 7,5 százalékos éves GDP-növekedést, 0,8 százalékponttal növelve ezzel a globális GDP-t piaci árfolyamon számolva.
  • Brazília, India, Indonézia és Törökország várhatóan hármas kihívással szembesül majd:

    - a gazdaság ciklikus lassulásával,
    - a tartós folyófizetésimérleg-hiánnyal, valamint
    - a külföldi tőke beáramlásának csökkenésével a Federal Reserve mennyiségi lazítása (tapering) eredményeképpen.


    Egyéb előrejelzések



  • A G7 országok közül Olaszország kivételével mindegyik gazdaság GDP-je a 2007-es szint fölé emelkedik.
  • Előrejelzésünk szerint 2014 végére 22 ország gazdasága még mindig kisebb lesz, mint 2007-ben volt. Ezek közül 9 ország az eurózóna tagja.
  • Emellett feltételezhető, hogy 13 gazdaság növekedése fogja túlszárnyalni Kínáét, beleértve Bhutánt, Gambiát és Líbiát is. Ezzel egy időben pedig Afrika szubszaharai országai zsinórban a 14. éve fognak gyorsabban nőni a globális GDP-növekedésnél, piaci árfolyamon számolva.
    • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek