Indiaiakkal pótolnák a hiányzó lengyel munkásokat?
A lengyel munkaügyi miniszter a napokban szándéklevelet írt alá indiai kollégájával arról, hogy a 2012-es labdarúgó európai bajnokság megrendezéshez szükséges sportlétesítmények megépítéséhez indiai munkaerőt is bevonnának, mert a jelentős elvándorlás miatt kevés a munkáskéz Lengyelországban.
A The Guardian beszámolója szerint a lengyel stadionok megépítésében, illetve a kapcsolódó beruházások megvalósításában akár több százezer indiai építőmunkás is segédkezhet, sőt indiai lapok szerint Lengyelország lehet az indiai vendégmunkások egyik új célpontja. A lapban megszólaltatott indiai építőmunkások szívesen mennének Lengyelországba dolgozni, mert ott legalább kétszeresét kereshetnék meg otthoni bérüknek.
A gazdasági minisztérium már korábban jelezte, hogy liberalizálja a szomszédos kelet-európai országok állampolgárainak munkavállalását. A minisztérium elképzelései szerint az oroszokat, a fehéroroszokat, illetve az ukránokat a jövőben külön engedély nélkül egy évben kétszer három hónapra alkalmazhatnák a lengyel építőipari vállalatok. Kínaiak és vietnamiak maximum három hónapot dolgozhatnának lengyel
építkezéseken.
Eddig az Oroszországból, Fehéroroszországból, illetve Ukrajnából érkező vendégmunkások csak külön engedéllyel vállalhattak idénymunkát három hónapig terjedő időszakra. Becslések szerint Lengyelország uniós csatlakozása, 2004 óta 2 millióan vándoroltak ki munkavállalási céllal - főként Írországba és Nagy-Britanniába -, elsősorban építőipari munkások.
Varsóban és Gdanskban új stadiont kell építeni az Eb-re, míg Poznanban, Wroclawban, Krakkóban és Chorzowban fel kell újítani a meglévőt. Emellett több száz kilométernyi autópályát, új repülőtereket és szállodákat is kell építeni.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon