Indoklás nélküli felmondás: nem való a közszférába?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatEllentmond a köztisztviselői életpálya-modellnek az indoklás nélküli felmondás - nyilatkozta egy szakszervezeti vezető a Magyar Rádiónak annak kapcsán, hogy a kormány változtatna a közigazgatáson és a közigazgatásban dolgozók munkarendjén.
A kormány tervei szerint a központi közigazgatásban dolgozó köztisztviselők kormánytisztviselőkké válnának, és indoklás nélkül elbocsáthatóak lennének. A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma tiltakozik a módosítások ellen.
Sok tekintetben csorbulnak majd a köztisztviselők szerzett jogai.
- nyilatkozott Reichenberger János, az Oktatási és Kulturális Minisztérium demokratikus szakszervezetének elnöke az MR1-Kossuth Rádió szerda reggeli műsorában, egyelőre csak a saját nevében. Az érdekvédő megérti a kormány szándékát, hogy át akarja alakítani az apparátus összetételét, ám úgy látja, ez jelentős érdeksérelemmel jár. A felmondás megkönnyítése pedig - nyomatékosítja a szakszervezetei vezető - ellentmond a köztisztviselői életpálya-modellnek.
Magyar Rádió

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?