Infláció: Szinte semmit sem ért a minimálbér-emelés
Bár jelentősen nőtt idén a legalacsonyabb keresetű munkavállalók fizetése az Európai Unióban, ez az infláció miatt nem járt életszínvonal-emelkedéssel, sőt: az alacsony keresetű európai munkavállalók összességében szegényebbek lettek.
A minimálbér egész Európában a szokásosnál jóval nagyobb mértékben emelkedett idén. A legnagyobb béremelés – az elmúlt tíz évben már megszokott módon – a keleti tagállamokban volt a jellemző, 12-20 százalék körüli mértékben. A fogyasztói árak példátlan emelkedése ugyanakkor Nyugat-Európában is évtizedek óta nem tapasztalt korrekciókhoz vezetett.
A legkisebb bérek jelentős emelése ellenére a legalacsonyabb keresetűek váráslóereje csak néhány országban emelkedett, ugyanakkor a reálkereset-csökkenést elkerülte a kontinens, a legtöbb országban nem változott reálértéken a minimálbér – olvasható a Napi.hu Eurofound éves jelentésén alapuló elemzésében.
Nyugat-Európában a szabályozott folyamatok és az évtizedek óta kialakult stabil bér- és jövedelempolitika miatt az elmúlt években 2-3 százalékos bérkorrekciók voltak jellemzők. Ott a reálbérek évtizedek óta stagnálnak.
Noha a román minimálbér összege 2023-ban már magasabb, mint a magyar, nem érdemes irigyelni keleti szomszédunkat - írja a Napi.hu Míg Magyarországon a minimálbér összegéért hivatalosan 250 ezer munkavállaló dolgozik, – nagy részük jövedelme többi részét feketén kapja – vagyis a munkavállalók 5-6 százaléka, addig Romániában az alkalmazottak közel 35 százaléka a kötelező legkisebb bérből él.
A minimálbérek EU-s összehasonlítása szerint Magyarországon a legrosszabb a helyzet Bulgária után. A statisztikák és az elemzések ugyanakkor nem veszik figyelembe, hogy hazánkban kétféle minimálbér van. A garantált bérminimum, vagyis a középfokú végzettséggel rendelkezők minimálbére már az EU középmezőnyébe tartozik, és jóval többeket érint, mint a hagyományos minimálér. Ezzel az összeggel ugyanakkor nem számol a statisztika, noha a munkavállalók 18 százalékát érinti. A minimálbéresek aránya tehát hazánkban jóval alacsonyabb, mint az unió más országaiban.
Fotó: unsplash.com
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?