Informatikai nagyhatalom lehetnénk
Még mindig nagyon kevés a megfelelő képzettségű és képességű informatikai szakember Magyarországon, bár a trend kissé javult: a felsőoktatásban egyre népszerűbbek ezek az alapszakok. Van olyan cég, amely inkább beszáll a képzésbe, hogy kinevelje a saját embereit, mások azonban inkább külföldre helyezik ki az IT-tevékenységüket. Ám ez a külföld akár Magyarország is lehetne.
Az informatikai képzési terület legnépszerűbb alapszakja a mérnök informatikus volt, a tíz legkeresettebb egyike 2009-ben. Tavaly a legmagasabb pontszám a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) nappali, államilag támogatott alapszakán kellett a bejutáshoz, az idén viszont a legnagyobb felkészültséget, 435 pontot a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre pályázóknak kellett felmutatniuk.
Nem volt alacsony a ponthatár
Az informatikára jelentkezőknek a Pázmányon kívül sehol nem kellett 400 pont feletti eredményt produkálniuk. A Pannon Egyetemen 375, a Műegyetemen 373 pont kellett a bejutáshoz, de 300 felett húzták meg a vonalat a Budapesti Műszaki Főiskolán mind a nappali, mind a levelező képzésen, akár az államilag támogatott, akár a költségtérítéses alapszakot nézzük. A Debreceni Egyetemen is 300 fölé kúszott a ponthatár. A Miskolci Egyetemre, a Dunaújvárosi, a Kecskeméti és a Gábor Dénes Főiskolára, valamint a Pécsi és a Szegedi Tudományegyetemre viszont elég volt ennél alacsonyabb átlagosan 240-es pontszám is. Ez utóbbi intézménynél az az érdekes eredmény született, hogy a költségtérítéses nappali alapszakhoz közel száz ponttal többet kellett teljesíteni a felvételizőknek, mint az államilag támogatotthoz.
Kevés a szakember, és ők sem mind jók
Az ICT-szektor (Information and Communication Technologies) Magyarországon a bruttó nemzeti össztermék 10 százalékát termeli meg. Ám egyre égetőbb problémát jelent a növekvő informatikushiány. Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) információi szerint csak az utóbbi 6-7 évben tíznél több olyan informatikai cég járt hazánkban, amelyek a fejlesztőközpontjuk felépítéséhez más helyszínt kerestek, mert Magyarországon nem találtak volna pár száz, fejlesztésre alkalmas informatikust.
Az IT Services Hungary a tudásba fektet és hosszú távra tervez Magyarországon hangsúlyozta Ilosvai Péter ügyvezető igazgató, aki elmondta, hogy a vállalat komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a diákok érdeklődését felkeltse a természettudományos és informatikai szakok iránt, hozzájárulva ezzel a nem csak hazánkra jellemző negatív tendencia megfordításához. A budapesti és debreceni központtal működő vállalat jelenleg 1600 munkavállalót alkalmaz, de a közelmúltban átadott új, high-tech debreceni irodakomplexumnak köszönhetően még az idén újabb 300 munkahelyet teremt a régióban.
A munkaerő-piaci igények alapján a jelenleginél közel kétszer több végzős informatikus is el tudna helyezkedni. Egy 2008-as felmérés szerint a műszaki és gazdasági végzettségű hallgatók a legkeresettebb pályakezdők évek óta: a vállalatok mérnöki, informatikai és gazdasági területen hirdették meg a legtöbb pozíciót. Az IT-cégek leginkább a referenciaértékű szakmai tapasztalatot, a használható nyelvtudást, valamint a megfelelő kommunikációs és prezentációs készséget várják el egy informatikustól. A felsőoktatási intézményekből kikerülő pályakezdők azonban gyakran nem rendelkeznek ezekkel a kompetenciákkal, az ismereteik kizárólag elméletiek.
A vállalatok képezik ki az utánpótlást
Ennek megváltoztatásában a vállalatoknak és a hallgatóknak is nagy szerepük van. A hallgatóknak törekedniük kell a szakmai gyakorlat megszerzésére már az egyetemi vagy főiskolai éveik alatt, emellett nem hanyagolhatják el a folyamatos tanulást, az új technológiák és piaci trendek nyomon követését. A vállalatok pedig különböző egyetemi együttműködésekkel belső programokkal, saját képzésekkel egyre tudatosabban és hatékonyabban segíthetik az oktatás gyakorlatorientáltabbá tételét.
Néhány multinacionális nagyvállalat, köztük az IT Services Hungary is bevezette már a nyári és a szorgalmi időszak alatti gyakornoki programjait, valamint az egyetemi tantervbe épített speciálkollégiumjait. Ezek elsősorban a nem informatikai szakon tanuló diákoknak nyújtanak gyakorlatorientált IT-alapismereteket a vállalat tevékenységének bemutatásával, így biztosítva az átképzés lehetőségét és a használható, piacképes tudás elérését. Így a vállalat elősegíti a frissdiplomások foglalkoztatását és a saját szakember-utánpótlását is.
A Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézet 2008-as felméréséből kiderül, hogy a műszaki végzettségű diplomás pályakezdőket leginkább a külföldi tulajdonban lévő nagyobb vállalatok alkalmazzák, ahol elengedhetetlen az idegen nyelvismeret a munkavégzéshez. 2008-ban a meghirdetett pozíciók közel kétharmadában volt elvárás az angol tárgyalási szintű ismerete.
Egyszerűbb a kiszervezés
Az outsourcing során a működés egyes tevékenységeit egy külső cég végzi el. Az alapgondolat az, hogy minden cég a főprofiljára fókuszáljon, és a nem ehhez tartozó szolgáltatásokat mástól vegye igénybe ráadásul olcsóbban, mintha saját embereket alkalmazna. Az IT Services Hungary szerint ez 25-30 százalékkal csökkentheti egy cég költségeit. A leggyakrabban az informatikai szolgáltatásokat szervezik ki.
1998 óta kiemelt célváros Budapest, illetve a cseh és a lengyel nagyvárosok, de a közeljövőben Ukrajna piaci szerepével is számolni kell. Magyarországon 2007 végéig 46 szolgáltató központ, és 19 ezer új munkahely létesült. A múlt célvárosai azonban folyamatosan telítődnek, egyre nehezebb megfelelő munkaerőt találni. A kelet-európai országokban már inkább a kisebb települések felé fordulnak, a nagyvárosokra sok helyen kitették a megtelt táblát. Ilosvai Péter azonban felhívta a figyelmet arra, hogy az ilyen hozzáadott értékkel rendelkező központok mobilitása, más célországba helyezése hosszú folyamat.
A kiszervezésre alkalmas országokat vizsgáló Gartner-jelentés szerint India a legnépszerűbb, de a dél-amerikai és más ázsiai országok is kedveltek ezekben a munkaerő minősége és mennyisége adott, és anyagilag jobban járnak a cégek, mint Európában. Ennek ellenére a nyugat-európai székhelyű nagyvállalatok a kulturális közelségnek és a magas szintű nyelvismeretnek köszönhetően továbbra is a kelet-közép európai országokat tekintik partnerüknek.
- 2026.04.24Pannon HR Konferencia Székesfehérvár Tavaszi Pannon HR Konferenciánkon Székesfehérváron, ahol ismét neves előadókkal, érdekes és aktuális témákkal készülünk. Amikor a döntéseknek súlya van – felelősségvállalás kultúrája a vezetésben és HR-ben
Részletek
Jegyek
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Tévedésből közel 20 ezer dollárnyi fizetést utalt egy amerikai cég az egyik alkalmazottjának, aki azonban nem adta vissza a pénzt. A nő ellen végül... Teljes cikk
Bár Jeff Bezos vagyona ma több száz milliárd dollárra rúg, az Amazon alapítója évtizedek óta mindössze évi 81 400 dolláros alapbért vesz fel... Teljes cikk
Egy olasz bírósági döntés új megvilágításba helyezte a munka és a magánélet egyensúlyát: bizonyos esetekben a beteg háziállat ellátása is... Teljes cikk
- A contracting lehet a válasz a munkaerőpiac új kihívásaira? 5 hónapja
- A hardverfejlesztőké lehet a jövő az AI-ban? 5 hónapja
- Milliomos IT-szakmák: ezekért a munkakörökért fizetnek csillagászati összegeket 6 hónapja
- Mennyit keres egy informatikus? 6 hónapja
- Contracting 7 hónapja
- A Videókártya: Mélyreható Útmutató a 2025-ös Gamer Piacra (A Definíciótól az RTX 5090-ig) 7 hónapja
- Előbb lesz munkahelye a bölcsésznek, mint az informatikusnak – mit hoz az új jövő? 8 hónapja
- Itt vannak a számok, ennyit keresnek a kezdő informatikusok 9 hónapja
- Spórol az állam, leépít a Posta – kik kerültek sorra? 10 hónapja
- DNS-be kódolt versenyelőny: fájdalmas generációváltás jöhet az IT-szektorban 11 hónapja
- Mennyit keresnek a karrierváltó informatikusok? 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?