Ingyenes képzések fiataloknak a Coca-Colánál
Bővül a Coca-Cola Magyarország #énjövőm programja. A 18-30 közötti fiatalok munkaerőpiaci felzárkóztatásával foglalkozó kezdeményezést 2019-ben már közösen folytatja a Coca-Cola HBC és a The Coca-Cola Company magyarországi leányvállalata, fókuszban a fiatal nőkkel és a hátrányos helyzetűekkel.
Az ingyenesen elérhető tréningeken közel négyezer fiatal vett már részt az elmúlt másfél évben, a cél 2020-ig 8000 résztvevő bevonása.
A program során ingyenes személyes és online tanfolyamokat biztosítanak álláskereső fiataloknak, akik jelenleg nem dolgoznak, de már nem is tanulnak. A személyes tréningeken önismeretre, állásinterjúhelyzetekre és a visszajelzések kezelésére tanítják a résztvevőket, de cél az is, hogy a fiatalok olyan kapcsolati hálót építsenek ki, amely megkönnyíti a munkaerőpiaci elhelyezkedésüket.
Az egynapos képzéseket részben kiegészítő, részben átfedő e-learning tananyag szintén ingyenesen elérhető a www.enjovom.hu oldalon, emellett nagy előnye, hogy egyénre szabható, szabadon és rugalmasan végezhető.
A program ingyenes, egynapos képzésein az elmúlt időszakban közel 1300 álláskereső vett részt vidéken és Budapesten egyaránt. A vidéki helyszíneken az idén is a hátrányos helyzetűek képzésében kimagasló tapasztalattal bíró Diverzitás Központtal működik együtt a vállalat, akik a félév első képzését március elején, a Baranya megyei Versenden tartották.
A nők képzéséért pedig a Coworkid Alapítvány csapatával dolgoznak majd együtt, akikkel az idei együttműködést nőnapkor indították, a „Hősnőké a jövő” című kisvideó bemutatásával. Az idei tervek között további partnerek bevonása is szerepel.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?