Ingyenes képzést indít a Google
Ingyenes, webanalitikával foglalkozó online szeminárium-sorozatot indít a Google, amely mind a kezdő, mind a haladó marketingeseket megcélozza.
Az előadásokhoz bárhonnét hozzá lehet majd férni. A Google azért döntött a szemináriumok mellett, mert úgy gondolja, a magyar internetes piac is a megfelelő szintre jutott már, és a nemzetközi trendeket követi azzal, hogy - mint az MRSZ tavalyi számaiból kiderül - az online piac immár 10 százalékkal részesedik a költésekből.
Április 16-án egy bevezető előadást hallgathatnak meg az érdeklődők, míg a június 4-i képzés már a gyakorlottabbaknak szól. Az első alkalommal a webanalitika alapjai kerülnek terítékre, míg a nyár elején a weboldalon történt vásárlások, megrendelések, regisztrációk mérésével és az ebből következő optimalizációs tevékenységekkel ismertetik meg a hallgatókat. Az előadásokra az interneten lehet jelentkezni.
Április 16-án egy bevezető előadást hallgathatnak meg az érdeklődők, míg a június 4-i képzés már a gyakorlottabbaknak szól. Az első alkalommal a webanalitika alapjai kerülnek terítékre, míg a nyár elején a weboldalon történt vásárlások, megrendelések, regisztrációk mérésével és az ebből következő optimalizációs tevékenységekkel ismertetik meg a hallgatókat. Az előadásokra az interneten lehet jelentkezni.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?