kapubanner for mobile

Innovációs díjjal tüntették ki a Pannont

Bay Zoltán díjat kapott Dr. Drozdy Zoltán, a Pannon vezérigazgató-helyettese. A rangos elismerést a Pannon innovációs tevékenységéért vehette át - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.

A Bay Zoltán Közalapítvány 15 éves fennállása során idén első ízben adott át elismerést az innováció területén kiemelkedő eredményeket felmutató kutatóknak, partnereknek. A hazai alkalmazott kutatás fellegvárának számító Közalapítvány három kategóriában osztotta ki díjait, melyek közül a Bay Zoltán Ipari Innovációs Díjat, és az ezzel együtt járó Bay Zoltán Arany emlékérmet a Pannon vállalati kapcsolatokért felelős, valamint egyben a cég innovációs tevékenységét is felügyelı vezérigazgató-helyettese, Drozdy Győző vehette át. "A Pannon évek óta élen jár az innováció területén, és jelentős lépéseket tett annak érdekében, hogy a fejlesztések a gyakorlatban is megvalósuljanak. Ilyen például a mobil EKG kifejlesztése, amely a többi hasonló projekttel együtt hozzájárul ahhoz, hogy a sikeres innovációk és a technológiai transzfer révén nőjön a hazai vállalatok versenyképessége és hatékonysága" - nyilatkozta a díj átadása kapcsán dr. Hajtó János, a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány főigazgatója. A Közalapítvány a díjjal azon partnerek teljesítményét ismeri el, akik kiemelkedő módon járultak hozzá jelentős innovációs eredmények eléréséhez, valamint tudományos, innovatív, fejlesztőközpontú tevékenységükkel támogatják a maradandó szellemi és materiális értékek létrehozását.

"A Bay Zoltán díj nem egyéni érdem, hanem a Pannonnál dolgozó kollégák közös munkájának eredménye. Nagy megtiszteltetés számunkra a díj, amelyért ezúton is szeretném köszönetemet kifejezni a Pannon kiváló fejlesztőcsapatának és a Bay Zoltán Közalapítványnak" - mondta el a díj kapcsán Drozdy Győző. "Számomra a legizgalmasabb és legérdekesebb feladat, amikor valami új kifejlesztésén, egy szolgáltatási vagy műszaki probléma megoldásán kollégáimmal ötletelünk, vitatkozunk. Ilyenkor a régi kutatói énem előbukkan a feledésből" - tette hozzá.

Drozdy Győző 1981-ben szerzett doktori fokozatot a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd 1986-tól 1993-ig a Finn Állami Műszaki Kutatóintézet kutatójaként, később vezető kutatójaként tevékenykedett, ahol a GSM rendszerek szimulációjával foglalkozott. 1993-ban legelsőként lett a Pannon dolgozója. 1998-ban Aschner Lipót díjat, 1999-ben pedig Gábor Dénes díjat kapott.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek