Innovációs pályázat indul kkv-knak
A pályázati feltételek között szerepel, hogy legalább 12 dolgozót kell foglalkoztatni.
A kis- és középvállalkozások (kkv) innovációját támogató program indul 181 milliárd forint keretösszeggel a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) Pluszban, amely idén és jövőre pályázható - mondta Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára kedden a TV2 Mokka című műsorában. Megerősítette, hogy ez az elmúlt évek legjelentősebb kkv szektort érintő innovációs pályázata.
Hozzátette: a kkv-k innovációját azért kell támogatni, mert az innovatív cégek 58 százalékkal hatékonyabban működnek, átlagosan 34 százalékkal több bért fizetnek a munkavállalóknak, és 2,5-ször több dolgozót foglalkoztatnak. Ezek olyan előnyök, amelyek a cégeknek, a dolgozóiknak és a teljes nemzetgazdaságnak hasznára válnak - mondta.
A programon belül 106 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett pályázat a termékfejlesztésre fókuszál - ismertette. A pályázati feltételek között szerepel, hogy legalább 12 dolgozót kell foglalkoztatni, és legalább 300 millió forintos árbevétellel kell rendelkezni, emellett a fejlesztés végére új technológiát, terméket vagy szolgáltatást kell létrehozni, amelyet szabadalommal védenek, és a fejlesztést követő években árbevételt érjenek el vele - sorolta.
Bódis László kitért arra, hogy adataik szerint 16 ezer olyan magyar kkv működik, amelyek foglalkoznak exporttal, ezeknek az egyharmada, 5-6 ezer cég innovatív jelenleg.
MTI
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A férfit lopás vétségével vádolták meg, indítványozták a vagyonőri foglalkozástól való eltiltását. Teljes cikk
Az Evoring Precision Manufacturing kínai autóipari beszállító 39 milliárd forintos új beruházása nyomán 450 munkahely jön létre Jászfényszarun -... Teljes cikk
Egy friss jelentés szerint éles szakadék látszik a munkáltatók és a dolgozók percepciói között a karrierutak, a készségfejlesztés, a... Teljes cikk
- Átmenetileg szünetel az új jelentkezések befogadása a Demján Sándor Tőkeprogramra 1 hónapja
- Nyerteseket hirdettek a Foglalkoztatas2025 pályázatban 2 hónapja
- Meghirdették a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot 3 hónapja
- Ismét keresik az Év Fiatal Vállalkozóját 3 hónapja
- Túl sokan akartak biztonságosabb munkahelyet – ezért emelni kellett a pályázati keretet 4 hónapja
- Hankó Balázs: 340 milliárd forint áll rendelkezésre vállalati innovációs pályázatokra 4 hónapja
- Keresik a leginkább gondoskodó munkahelyeket - indul a verseny! 5 hónapja
- Kétmilliárd forintos támogatási program indul kis- és középvállalkozásoknak 5 hónapja
- Idén is keresik az Év Női Logisztikusát 5 hónapja
- Így tegyük boldogabbá Magyarországot 5 hónapja
- Ismét díjazza a kiemelkedő hazai üzletembereket az EY 5 hónapja

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig