kapubanner for mobile

Iskolabezárási hullámot indíthat el az államosítás?

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) attól tart, hogy komoly intézménybezárási hullámot indíthat el az iskolák állami kézbe vétele. A szervezet elnöke szerint ugyanakkor szeptember első hetében biztosan nem lesz sztrájk, Mendrey László az esetleges megmozdulásokat az új törvény tartalmától tette függővé.

Mendrey László, a PDSZ elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatón érthetetlennek nevezte, hogy miért kell állami kézbe venni minden intézményt, miközben a Széll Kálmán Terv szerint még idén 80-90 milliárdot vonnának ki a közoktatásból.

Ez nem megoldás - fogalmazott a szakszervezeti vezető, aki azt mondta, attól tartanak, az állam fogja eldönteni, hol és hány iskola fog működni és a helyi igényeket nem veszik majd figyelembe.

Az érdekvédő kifogásolta a pedagógusok 32 órás, kötelezően iskolában eltöltendő időkeretére vonatkozó elképzelést is, azt megalázónak, álságosnak és dilettánsnak nevezte. Utalt arra, hogy egy tavalyi felmérés szerint a pedagógusok átlagos terhelése heti 51 óra volt, ez biztosan nem fog csökkenni. Szerinte olyan feladatokat kell majd ellátni, amik eddig ellátatlanok voltak, illetve nem kell megfizetni azokat a pedagógusokat, akik a délutáni foglalkozásokat bérezés fejében látták el eddig.

Hozzátette: az iskolák infrastruktúrája sem alkalmas erre, az idézett felmérés szerint ugyanis az egy pedagógusra jutó íróasztal nagysága kisebb, mint egy négyzetméter, a mozgástér pedig nem éri el a másfél négyzetmétert. Megjegyezte, arról már nincs szó, hogy ezzel párhuzamosan elindul az életpályamodell, hiszen az előbbi intézkedés 2012. szeptemberétől, utóbbi 2013. szeptemberétől lépne életbe. Azon félelmének is hangot adott, hogy ezres nagyságrendben kerülnek utcára pedagógusok.

Elmondta: a többi szakszervezettel a héten ülnek le tárgyalni, de szeptember első hetében biztosan nem lesz sztrájk. Addig konkrét megmozdulásokat nem terveznek, amíg a törvényt nem látták - jelezte. Hozzájuk tervezetek nem jutottak el, velük nem tárgyaltak - közölte.

Hoffmann Rózsa: az új köznevelési törvény koncepciójából nem következik iskolabezárás

Az új köznevelési rendszert szabályozó törvény koncepciójából nem következik iskolabezárási hullám - reagált Hoffmann Rózsa a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének felvetésére.

Az oktatási államtitkár keddi budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: iskolabezárási hullámot nem terveznek, nem kezdeményeznek, és ezt a koncepcióból jóindulattal nem is lehet kiolvasni. Hozzátette: pedagógusokat sem akarnak elküldeni, ilyen szándék nincs a koncepcióban.

Megjegyezte: fájdalmasan csökken a gyermekek száma, az idén 22 ezerrel kevesebben kezdik meg a tanévet, mint tavaly. Ha ez a tendencia éveken keresztül megmarad, az előbb-utóbb a pedagógusok létszámában és az intézmények számában is megmutatkozik - mondta Hoffmann Rózsa.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke keddi sajtótájékoztatón azt mondta, attól tartanak, hogy intézménybezárási hullámot indíthat el az iskolák állami kézbe vétele. Mendrey László érthetetlennek nevezte, hogy minden intézményt állami kézbe akarnak venni, miközben a Széll Kálmán Terv szerint még az idén 80-90 milliárdot vonnának ki a közoktatásból.

Ez nem megoldás - véli a szakszervezeti vezető. Mint mondta, attól tartanak, az állam dönti majd el, hol és hány iskola fog működni, és a helyi igényeket nem veszik figyelembe. Azon félelmének is hangot adott, hogy ezres nagyságrendben kerülnek pedagógusok az utcára.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Budapesti járatokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt

A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk

NAV: eddig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk

Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk