kapubanner for mobile

Ismét felmérik a pedagógusok sztrájkkészségét

Bár a kormány zsarolása miatt megbomlott az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság, a hazai sztrájkjog alapján még mindig nyitva áll a közszféra dolgozói előtt, hogy tiltakozó akcióba kezdjenek - mondta a Magyar Hírlapnak Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke.

Fenntartjuk a sztrájkkészültséget és a követelést, hogy a kormány teljesítse a 2007-es megállapodásban általa vállaltakat - közölte a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke. Hozzátette: most jogi szempontból vizsgálják, kell-e az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság egységének megbomlása után újabb felhívást kiadni, vagy az eredeti alapján dolgozhatnak tovább. Kerpen Gábor azt hangsúlyozta: jelenleg azon fáradoznak, hogy tagságuk körében újra felmérjék a hajlandóságot a sztrájkra, s a szándékok ismeretében tervezik meg a következő lépéseket.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek