Ismét kötelező az egészségügyben a kamarai tagság
Visszaállította hétfői döntésével az Országgyűlés a kötelező kamarai tagságot az egészségügyi dolgozók számára. Így június elsejétől csak az végezhet egészségügyi tevékenységet, aki szerepel a működési nyilvántartásban, és tagságot vállal valamelyik szakmai köztestületben.
A törvény április 1-jén lép hatályba, a munkavállalóknak ekkortól 60 napjuk van rá, hogy belépjenek valamelyik köztestületbe. Ez szakmájuktól függően lehet a Magyar Orvosi Kamara (MOK), a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) vagy a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK).
A köztestületi tagság kamarai tagdíj fizetését vonja maga után, amelynek felső határa a köztestület tagjaira vonatkozó minimálbérhez van kötve. A törvény a kamarai tisztségviselők díjazásának felső határát is megszabja. Eszerint bérezésük nem haladhatja meg a kormánytisztviselőkre vonatkozó bértábla alapján megállapítható - lényegében a helyettes államtitkári fizetésnek megfelelő - összeget.
A jogszabály a kamarák által működtetett teljes körű független etikai rendszert ír elő. Ehhez a szakmai kamaráknak június és szeptember között - soron kívüli kamarai választások útján - új országos küldöttközgyűlést kell tartaniuk, elfogadva új alapszabályukat. Ezután legkésőbb október végéig meg kell alkotniuk új etikai kódexüket, amelyet 2012. január 1-jei hatályba lépését megelőzően 15 nappal közzé kell tenniük.
Az új szabályozás valamennyi hivatásgyakorlót érintően bővíti a kamarák szakmai, minőségbiztosítási feladatkörét, és kiterjeszti a szakmai kamarák véleményezési jogköreit. Így a jövőben ismét véleményezik a szakmai alkalmasság tekintetében a vezető állású egészségügyi dolgozók kinevezésére, felmentésre irányuló döntések tervezeteit.
A törvény szerint a köztestületek országos elnökségének tagja nem lehet országgyűlési képviselő, köztisztviselő, kormánytisztviselő, állami vezető, polgármester, más kamara tisztségviselője, illetve párt tisztségviselője. Az egyeztetések során vitás pont volt a kormányzat és a kamarák között a tisztségviselők újraválaszthatóságának kérdése. A végső, törvénybe iktatott változat szerint a teljes körű kötelező kamarai tagság életbe lépése után bármely tisztségviselő további két ciklusra újraválasztható.
Réthelyi Miklós tavaly december 23-án nyújtotta be javaslatát arra vonatkozóan, hogy ismét állítsák vissza az egészségügyben a kötelező kamarai tagságot, amelyet 2006-ban töröltek el.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
- Nagy a baj: egyre kevesebb a gyermekorvos az országban 3 hete
- Több mint 30 éve mentik a gyermekek jövőjét – így működik a Szülők Fóruma Egyesület 3 hete
- Megér 6 órát az egészsége? Ennyi idő egy állapotfelmérés 3 hete
- „Az egészséges nagymama, nagypapa olyan, mint a lottóötös” – növelhetik-e az egészségügyi kiadások a GDP-t? 4 hete
- A nők tovább élnek, mégis több időt töltenek betegen – mi áll a háttérben? 1 hónapja
- Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos 1 hónapja
- Életminőség a középpontban: a prevenció és precíz orvoslás jövője 2 hónapja
- Magyar ápolók napja: tisztelgés azok előtt, akiknek az emberség lett a hivatása 2 hónapja
- Hogyan enyhítsük az ízületi fájdalmakat? 2 hónapja
- Felmondják a többletmunkát a budapesti pszichiáterek – veszélybe kerülhet az ügyeleti ellátás? 2 hónapja
- A betöltetlen orvosi állások aránya vármegyénként - grafikon 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?