Ismét összeszámolják az Ausztriába átjáró munkavállalókat
Október 5 - én a határátkelőhelyeken ismét számolni fogják az ingázókat, vagyis azokat akik naponta a szomszédos Ausztriába járnak át dolgozni - tájékoztatta az MTI-t hétfőn Horváth Csaba, az magyar-osztrák Interregionális Szakszervezeti Tanács soros elnöke.
Két évvel ezelőtt 2008 októberében az IGR- Jövő a határtérségben- projekt keretében az osztrák és magyar szakszervezetek úgy döntöttek, hogy összeszámolják az ingázókat azokon az átkelőhelyeken, ahol Burgenland határos Magyarországgal. Az akkori eredmények szerint több mint 9 ezren jártak Ausztriába dolgozni - mondta.
Most ezt a számlálást ismételjük meg, hogy a 2011. május 1-én életbe lépő munkaerőpiaci-nyitás előtt egy hozzávetőleges képet kapjunk az ingázás mértékéről és arányairól - fűzte hozzá.
Szavai szerint az ingázás az osztrák határ menti térségben a gazdasági válság hatására sem lanyhult, ennek oka, hogy a külföldön dolgozó magyarok többnyire elégedettek a sorsukkal, a magyarországinál jóval magasabb bért, minimum ezer euró körüli összeget kapnak, sok esetben pedig tizenharmadik és tizennegyedik havi fizetést is utalnak a számlájukra.
Az Ausztriába ingázók száma a tervezett munkaerőpiac-nyitással feltehetően még tovább emelkedik. Sokan dolgoznának a magyarok közöl külföldön, pedig többségüket nem is a végzettségüknek megfelelő területen foglalkoztatják, és akár negyven százalékkal kevesebb bért is kaphatnak ugyanazon tevékenységért, mint a burgenlandi munkavállalók - ismertette a tapasztalatokat Horváth Csaba.
Az IGR- Jövő a határtérségben projekt dolgozói 2010. október 5-én végzik az új számlálást Győr-Moson-Sopron megyében 9, Vasban 7 helyen, közúton és ott is, ahol kint van a behajtani tilos tábla, így Zsiránál, Fertőrákosnál, Sopronkőhidánál is. A forgalomszámlás reggel négy és nyolc óra között lesz, mivel az osztrák rendőrség tájékoztatása szerint ilyenkor az utazók több mint kilencven százaléka dolgozni megy Ausztriába - mondta a szakszervezeti tanács elnöke.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?