kapubanner for mobile

Jelentős létszámbővítés az új keltetőüzem révén

Felavatta új üzemét a tenyésztéssel, keltetéssel, valamint takarmánygyártással foglalkozó Baromfi Coop Kft. a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Petneházán.

A Master Good cégcsoporthoz tartozó társaság beruházása 1,7 milliárd forintból valósult meg. A 687 millió forintos állami és uniós támogatással felépített üzem évente 40 millió tyúktojás keltetését teszi lehetővé.

Bárány László, a cégcsoport tulajdonosa az üzemátadáson elmondta: a legmodernebb technológiával felszerelt üzemben közvetve 14 munkahely létesült, az új üzemegység révén pedig a kisvárdai feldolgozóüzemében is jelentős létszámbővítést hajthat végre a Master Good.

A keltető sikerében bízva növelik a kisvárdai feldolgozó teljesítményét, ahol már napi 100 ezer csirkét vágnak. A gyár dolgozói létszáma ennek révén eddig mintegy 70 fővel emelkedett, decemberig pedig további 98 fővel bővül - tette hozzá Bárány László.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek