kapubanner for mobile

"Jelentősen át kell dolgozni a felsőoktatási törvény tervezetét"

A Magyar Rektori Konferencia szerint jelentősen át kell dolgozni a felsőoktatási törvény tervezetét, az jelenlegi állapotában nem kínál megoldást a felsőoktatás valódi problémáira.

A testület közleménye szerint a javaslatban meghatározott célok között ugyan a kormánnyal közösen meghatározott célkitűzések szerepelnek, ám az azokra adott válaszok egy része éppen a kívánttal ellentétes hatást váltana ki. Úgy vélik, a tervezet sem a tudományegyetemeknek, sem a főiskoláknak nem biztosítja a fejlődés lehetőségét: előbbiek számára nem garantálja a kiemelkedő teljesítmény támogatását, utóbbiakat pedig egyenesen elzárja a fejlődés lehetőségétől azzal, hogy a mesterképzésből kizárja őket.

A közleményben kiemelik azt is, hogy noha a törvénytervezet bevezetője hivatkozik az európai egyetemek Magna Chartájára - mely deklarálja, hogy a felsőoktatás csak akkor tudja teljesíteni küldetését, ha az intézmények számára garantált a teljes körű autonómia -, a szöveg részletes elemzése nyilvánvalóvá teszi, hogy az intézmények mozgástere rendkívül korlátozott lenne, meghatározó kérdésekben valódi döntési kompetenciájuk megszűnne. "Megállapítható, hogy a tervezet eredménye egy központilag közvetlenül irányított, a felsőoktatás tartalmi kereteit és mindennapi működését rendeleti úton szabályozó rendszer létrehozása lenne" - áll a Magyar Rektori Konferencia közleményében.

Sérelmezik az intézményvezetők azt is, hogy a felsőoktatás működési kereteit valójában nem a törvény, hanem rendeletek határoznák meg, amelyek tartalma egyelőre nem ismert. "A rendeletek jó részének a törvényben lenne a helye. Összességében megállapítható, hogy a rendeletek részleteinek ismerete nélkül lényegi kérdésekről nem lehet társadalmi vitát folytatni. Úgy tűnik, hogy lényegében minden olyan kérdéskör ide került, amelyik a korábbi verziókban kritika vagy ellenvélemény tárgya volt" - szögezik le a közleményben.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek