Jelentősen nő a bírák és a bírósági alkalmazottak bére - miért lesz akkor demonstráció?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA három lépésből álló, két év alatt megvalósuló bérfejlesztéssel jelentősen nő a bírák, a bírósági titkárok, fogalmazók és más bírósági alkalmazottak bére - mondta Tuzson Bence igazságügyi miniszter az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában. Ennek ellenére február 22-én, szombaton utcára vonulnak a Magyar Bírói Egyesület szervezésében az igazságszolgáltatás szereplői a bérhelyzetük rendezése miatt.
Tuzson Bence közölte: 2027-re a bírák bére 2024-hez képest átlagosan 48 százalékkal fog növekedni, az átlagbér 2 millió 250 ezer forint lesz, ami magasabb, mint az európai uniós átlag. A bírósági titkárok, fogalmazók bére 82 százalékkal, az egyéb bírósági alkalmazottak bére pedig száz százalékkal növekszik.
A miniszter kiemelte: az a legfontosabb, hogy az emberek gyors és méltányos döntésre számíthassanak a bíróságokon is, ezért újfajta gondolkodást kell bevinni a bíróságok életébe. Fel kell gyorsítani és hatékonyabbá kell tenni az eljárásokat! - mondta.
Ismertette:
három munkacsoportot állított fel - a közigazgatási jog, a polgári jog és a büntetőjog területén -, hogy minél gyorsabbak legyenek az eljárások. Ebbe bevonták a bírákat, az ügyvédeket és az ügyészeket is, és egyeztetett valamennyi törvényszék vezetőjével.
A találkozók nyomán megállapodás született az Országos Bírói Tanács (OBT), az Országos Bírósági Hivatal (OBH), a Kúria és az Igazságügyi Minisztérium (IM) között - tette hozzá.
Tuzson Bence beszélt arról is, hogy a koronavírus-járvány ideje alatt jól működött a bíróságokon az online jelenlét, ami az intézményesítés esetén szintén gyorsabbá teheti az eljárásokat, de másfajta egyszerűsítéseket is be lehet vonni. Példaként említette a mesterséges intelligenciát.
Tuzson Bence a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arra is kitért, a bírósági szervezetek belső feszültségei vezettek odáig, hogy az OBT a korábbi döntését megváltoztatva úgy döntött, nem kíván részt venni az egyeztetéseken.
Jogszabályi kötelezettség, hogy a tervezeteket az OBT megkapja - mondta, hozzátéve, hogy "ez továbbra is fennáll, és mi meg is fogjuk küldeni".
Hangsúlyozta, kormányzati szinten azzal kell foglalkozni, hogy az emberek érdekében a béremelést végre tudják hajtani, emellett véghez tudják vinni azokat a változtatásokat, amelyek szükségesek a hatékonyság érdekben.
A miniszter közölte: a kormány tiszteletben tartja a bírói függetlenséget, mert az a legfontosabb, hogy a bíró befolyástól mentesen tudja meghozni döntését.
Miért vonulnak utcára a bírák?
Ahogy a HR Portal is hírül adta, a szerintük méltatlan bérezés és a kormány által kilátásba helyezett igazságügyi reform miatt február 22-én a bírák egy része demonstrációt tart, amelynek keretében a Kúriától az Igazságügyi Minisztériumig vonulnak. Az esemény az igazságszolgáltatás, mint önálló hatalmi ág függetlenségére és a bírák pártatlanságára tekintettel politikamentes - írja Facebook oldalán a Magyar Bírói Egyesület.
Interjút adott az Indexnek dr. Senyei György az OBH elnöke, melyben a demontstracióról és a bírósági rendszeren belüli biróí bérek aránytalanságról is nyilatkozik. Mint mondja, a bérekkel összefüggésben három pontot kell kiemelni. Az első: az igazságügyi alkalmazottak fizetése, amely összefügg az elvándorlással és főként a központi régiót sújtó jegyzőhiánnyal. A bírák béremelése a következő két pont, ugyanis más mértékben emelkednek a járásbírósági, a törvényszéki és az ítélőtáblai bírók bérei, mint a kúriai bíróké. "Senki nem a kúriai bírók bérét sokallja, hanem azt a megoldást, amely – függetlenül a kapcsolódó OBT-határozattól – olyan bérollót nyit a kúriai és a nem kúriai bírók között, amely feszültséget okozott. Akkorát, hogy az – legalábbis részben – demonstrációhoz vezetett" - hangsúlyozza. Azt természetesnek tartja, hogy a sajátos jogorvoslati hierarchia szerint tagozódó bíróságok között eltérőek a jövedelmek. "Amikor azonban egy kúriai bíró háromszor annyit keres, mint egy hasonló korú járásbíró, az már olyan nagy fokú különbségtétel, ami az érintett járásbíró társadalomban betöltött szerepét nem kellő súllyal tükrözi. Nincsenek első-, másod- és harmadosztályú bírók, ahogy nincsenek fontos és kevésbé fontos bírók sem" - fejti ki.
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc