Jelentősen nőhet a cégek adminisztrációs terhe, radikális változás előtt a transzferárazási előírások
Radikális változást hozhat a cégek transzferárazási gyakorlatában az OECD új nemzetközi ajánlástervezete. A szabályozás még a jelenlegi magyar gyakorlatnál is szigorúbb feltételeket szabhat a vállalatok számára.
„A szakmai vitára bocsátott OECD-tervezetből egyértelműen kiderül, hogy jelentős változásokra kell készülniük a transzferárazás terén a cégeknek. A nemzetközi szervezet idén szeptemberben adhatja ki hivatalos ajánlástervezetét, amelyet várhatóan a tagállamok is viszonylag hamar átültetnek majd saját jogrendjükbe.
Így akár már jövő év elejétől jelentősen kibővülhet a kötelezően közlendő információk köre a transzferárak területén, amely lehetőséget teremt az adóhatóságok számára a hatékonyabb ellenőrzésre. A multinacionális vállalatok pedig arra kényszerülnek majd, hogy a korábbinál lényegesen szorosabban koordinálják az elszámolóárakkal kapcsolatos döntéseiket” – mondta Lipták Zoltán, az EY adópartnere.
A javaslat lényege, hogy az OECD-tagországokban működő vállalatok egységes tartalommal, a vállalatcsoport más országokban működő részeire vonatkozó információkat adnak át kötelező jelleggel az adóhatóságnak.
Az adatszolgáltatásban megjelenhet például a tényleges üzletvezetés helyére, a fő üzleti tevékenység tartalmára, az országonként ténylegesen megfizetett társasági adóra és a vállalatközi tranzakciók volumenére vonatkozó nyilatkozat is. Így ezentúl ezek az információk a vállalatcsoport összes tagvállalatára vonatkozóan, valamennyi érintett adóhatóság számára elérhetőek lesznek – tette hozzá Lipták Zoltán.
A cégeknek a jelenlegi helyzetben egyrészt érdemes áttekinteniük belső transzferár-gyakorlatukat és az ehhez kapcsolódó belső előírásaik végrehajtását. Másrészt fontos, hogy tételesen felülvizsgálják azon jogi entitásaik transzferár-stratégiáját és dokumentációit, amelyekre az adóhatóságok várhatóan nagyobb figyelmet szentelnek majd az új adatszolgáltatás fényében. Harmadrészt pedig már most felkészíthetik szervezetüket és folyamataikat egy esetleges átalakításra.

Három fontos lépéssel készülhetnek fel a cégek

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?