kapubanner for mobile

Jó hír Zalában: 700 munkahelyet sikerül megőrizni

Közel 800 millió forintot nyert 18 zalai vállalkozás telephelyeinek fejlesztésére, munkaerőinek megtartására és új munkahelyek teremtésére a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program pályázatán.

Baracskai József, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács zalai tagja pénteki zalaegerszegi sajtótájékoztatóján elmondta: a csaknem 800 millió forintos támogatással 1,8 milliárd forintot meghaladó értékű beruházást hajthatnak végre a nyertes zalai pályázók, mikro-, kis- és közepes méretű vállalkozások.

A támogatásban részesülő cégek a pályázati források révén együttesen 724 munkahely megtartását és további 88 új munkahely létesítését is vállalták - tette hozzá.



  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk

Ezekkel a diplomákkal lehet a legkevesebbet keresni, mégis több százan választják őket

Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk

Sok rendőr kénytelen másodállást vállalni, hogy megéljen

A szakszervezet szerint a szervezet „vízfejűvé” vált. Teljes cikk