Jobbik: brutálisan megnőtt az alacsonyabb keresetűek adóterhe
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint brutálisan megemelkedett az alacsonyabb keresetű munkavállalók adóterhe.
Volner János csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján úgy értékelt: a Fidesz félrevezeti az embereket, ugyanis az összes OECD-tagállam közül Magyarországon a legnagyobb a minimálbér adóterhelése.
Példaként hozta, hogy 2010-ben a nettó minimálbér 56,8 százalékának megfelelő adóelvonás volt ezen bértípus után, míg idén már 96,1 százaléknyi volt a teher. Az öt évvel ezelőtti nettó minimálbér 60 ezer 236 forint volt, amihez 34 ezer 212 forint elvonás kapcsolódott, míg a 2015-ös érték 68 ezer 775 forint, s ehhez 66 ezer 150 forint elvonás tartozik - fejtette ki az ellenzéki politikus.
A Jobbik szerint az országok többsége 20 százalék alatti - Szlovákia például 13 százalékos - adóelvonást alkalmaz, míg Magyarországon 35 százalékos a mérték. Volner János az "alacsonyabb jövedelműeket büntető adók helyett" az iparnak, mezőgazdaságnak, turizmusnak kedvező, termelést támogató adórendszer létrejöttét szorgalmazta.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?