kapubanner for mobile

Jogellenes elbocsátás Gyurcsány cégénél

Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) határozatában megállapította, hogy a Motim Kádkő Kft. jogellenesen tiltotta meg a helyi szakszervezeti tisztségviselő belépését a gyár területére - tudta meg a Magyar Nemzet Székely Tamástól, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) alelnökétől.

A szakszervezet tavaly ősszel perelte be a Gyurcsány Ferenc érdekeltségébe tartozó céget, amely álláspontjuk szerint a Munka törvénykönyvét sértő, szakszervezet-ellenes magatartást tanúsított.

A cég úgy szüntette meg a helyi szakszervezeti bizalmi munkaviszonyát, hogy ahhoz a VDSZ nem járul hozzá. A Motim azzal indokolta a döntését, hogy a helyi szakszervezetnek nincs tagsága, míg a VDSZ azt állította van, csak a tagdíjat nem a munkáltató vonja le, hanem a tagok fizetik be az érdekképviseleteknek.

A Munka törvénykönyve szerint a szakszervezet érdekében eljáró, a munkáltatóval munkaviszonyban nem álló személynek a munkáltató területére történő belépését a munkáltató nem tagadhatja meg, a szakszervezet a munkáltatóval munkaviszonyban álló taggal rendelkezik.

Az OMMF elmarasztaló határozata után - amely ellen a Motim fellebbezett - a VDSZ megnyerte a tisztségviselője jogellenes elbocsátása miatti pert is. Az érdekvédő csak a kártérítés összegét fogadta el, a céghez már nem akar visszamenni.

Magyar Nemzet
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek