Jogtalanul bocsátották el, kilenc millió forint kártérítést kap
Jogtalan volt a nagykanizsai kórház volt igazgatójának elbocsátása, ezért a megyei bíróság csaknem kilencmillió forint kártérítést ítélt meg Bicsak Ágnes volt főigazgatónak - írja a Zalai Hírlap.
Bicsak Ágnest a korábbi főigazgató, Kovács József menesztése után, 2008 decemberében határozott időre bízták meg a Kanizsai Dorottya Kórház vezetésével. A nagykanizsai közgyűlés két hónap múlva felmentette Bicsak Ágnest, a kórház új vezetése pedig fegyelmi eljárást indított ellene. Indoklásuk szerint a kórházi eszközök beszerzésekor és cseréjekor figyelmen kívül hagyta a szakmai vezető testület döntését, a közgyűlés határozatával részben ellentétes szerződést kötött, ezzel jelentős kárt okozott a kórháznak. Azt is felrótták Bicsak Ágnesnek, hogy a korábbi főigazgató számára azt követően is biztosította a gépkocsi használatát és engedélyezte a parkolási bírság és a telefonszámlák a kifizetését, miután megszűnt a jogviszonya.
A fegyelmi elbocsátás miatt Bicsak Ágnes a munkaügyi bírósághoz fordult. Az első fokon hozott döntés mindössze a telefonszámla kifizetését tartotta indokolatlannak, ezért büntetésként a megrovást is elegendőnek ítélte. A bíróság kártérítésként tizenkét havi átlagkeresetet, mintegy 6,2 millió forintot ítélt meg Bicsak Ágnesnek. Mivel jogviszonya felmentéssel szűnt meg, ezért 3,5 havi átlagkereset - 780 ezer forint - és további egymillió forint végkielégítés kifizetésére köztelezték a kórházat. Az intézménynek kell megfizetnie a félmillió forintos perköltséget is.
Az ítélet ellen a kórház fellebbezett. A megyei bíróság pénteken helyben hagyta a munkaügyi bíróság ítéletét, és további 190 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte a kórházat - olvasható a napilapban.
A kórház jogi képviselője, Funtig Zoltán a lappal közölte, hogy az intézmény megbízására felülvizsgálati kérelmet nyújt be a Legfelsőbb Bírósághoz.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?