Jogtalanul kaphatott diplomát egy fideszes képviselő fia
Szabálytalanul kaphatott diplomát egy fideszes képviselő fia és annak két társa a Semmelweis Egyetem testnevelési és Sporttudományi Karán (TF). Az ügyben ismeretlenek feljelentést is tettek befolyással üzérkedés, többrendbeli közokirat- és magánokirat-hamisítás gyanújával - derül ki a hvg.hu cikkéből.
A fideszes képviselő, Lasztovicza Jenő fia és két társa (akik egyébként Lasztovicza fiának kollégiumi szobatársai voltak) július közepén úgy vehették át a tanulmányaik befejezését igazoló dokumentumokat, hogy az államvizsga napján írtak be nekik összesen 15 jegyet a hallgatók tanulmányainak adatait rögzítő Neptun rendszerbe. Tóth Miklós dékán saját kódjával igazolta a tanegységek teljesítését, melyek kötelezőek voltak a kurzus elvégzéséhez, és Hamar Pál oktatási dékán-helyettes, valamint Hrabacsik Mihály tanulmányi osztályvezető segítségével tette hivatalossá azt.
A hvg.hu a megszerzett dokumentumok alapján azt írja, a három hallgató nem is mehetett volna államvizsgázni sem. A feljelentés szerint az államvizsgára, ami reggel 8-kor kezdődött, úgy mentek el, hogy a jegyeiket csak aznap 10 és 13 óra között írták be. Ez elvileg nem is lenne lehetséges, ugyanis a három érintett fel sem iratkozhatott volna a vizsgára a tanegységek megléte nélkül.
A dékán június 15-én, vagyis az államvizsga előtt három nappal levélben kérte Hamar Pál oktatási dékán-helyettest, hogy igazolja a tanulók jegyeit. Mint írta, "kapott információi" alapján a három hallgató még a nappali tagozaton teljesítették a hiányzó krediteket, a tanulmányaikat azonban levelezőn fejezték be, ahol mások a követelmények, amiről ők nem kaptak tájékoztatást, ezért kéri azok pótlását. A hvg.hu szerint azonban sehol nincs nyoma annak, hogy valóban elvégezték volna a kurzusokat, napi gyakorlattal rendelkező tanulmányi ügyintézők szerint viszont lehetetlen, hogy egyetlen hallgató is úgy teljesítsen krediteket, hogy annak nincs semmilyen nyoma a rendszerben.
A dékán azon kérésére, hogy írják be a jegyeket a Neptunba, ellenállás bontakozott ki a tanulmányi osztályon dolgozók között, így végül Tóth Miklós jogosultságot szerzett magának az érdemjegyek felvitelére, és frissen kapott kódjával maga tette azt meg úgy, hogy elvileg erre semmilyen jogosultsága nincs. A feljelentésből kiderül, hogy a hallgatói ügyekben illetékes ügyintéző még a diplomaosztó előtt írásban jelezte az osztályvezetőnek, hogy ellenzi az érintettek diplomájának átadását. Hrabacsik Mihály azonban aláírta a diplomát kapó hallgatók névsorát. A fideszes képviselő fiának diplomáját végül nem is az intézményi pecséttel hitelesítették, hanem a dékán saját pecsétjével.
A hvg.hu hírére reagálva július 24-én azonnali belső vizsgálatot rendelt el Szél Ágoston rektor. Továbbá ismeretlen tettes ellen indított nyomozást a rendőrség közokirat-hamisítás miatt a Semmelweis Egyetem testnevelési karán kirobbant botrányban - írja szintén a hvg.hu.
hvg.hu/edupress.hu

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek