kapubanner for mobile

Jól kell tanulni az ingyenes képzésért

Központilag előírt tanulmányi átlagot kell hoznia annak, aki nem akarja, hogy átsorolják önköltséges felsőoktatási képzésre - írja a Magyar Nemzet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által közzétett kormányrendelet-tervezetekről.

A lap azt írja, nem lesz elég levizsgázni, de jó jegyet is kell szerezni az ingyenesen tanuló hallgatóknak - mindezt a meghatározott mennyiségű kredit teljesítésén túl (ez két szemeszter átlagában 18 kredit/ félév). Így az orvosi, műszaki, jogi, közigazgatási, informatikai, gazdasági, természettudományos és agrár szakokon már hármas tanulmányi átlag is elég, míg a bölcsész- és a pedagógushallgatóknak, illetve művészet, művészetközvetítés, sporttudomány, illetve társadalomtudományi ágazatba tartozó szakokon minimum 3,5-ös súlyozott tanulmányi átlagot kell elérni, ha meg akarják tartani az állami ösztöndíjas helyüket - derül ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) előterjesztéséből.

Ezek a számok a lap szerint csak a minimumkövetelményt jelentik, az egyes intézmények ennél magasabb értéket is meghatározhatnának. Súlyozott átlagokról van szó, vagyis az egyes kurzusok érdemjegyei mellett az értük járó kreditszámot is figyelembe veszik a számításnál.

Az intézkedéscsomag rögzíti, hogy minden állami pénzen igénybe vett szemeszter 150 nap hazai munkaviszony fenntartására kötelezi a hallgatót. Emellett a szerződést kötött volt hallgatóknak évente tájékoztatnia kell az Oktatási Hivatalt, hogy állnak a kötelezettségeik teljesítésével.

Az Emmi kikötné azt is, hogy az egyetemeken, főiskolákon hamarosan megalakuló, a szenátus döntéseit jóváhagyó konzisztóriumoknak nem lehet tagja kormányzati, államigazgatási tisztviselő és politikus. Ezzel az új testületeket ért kritikákra válaszolnának, így biztosítanák a függetlenségüket.

Bár a közösségi felsőoktatási képzési központok kurzusait nem az állam finanszírozza, legalább ötévente ezek működési engedélyét is felülvizsgálná a tervezet szerint.

A rendelettervezetet a kormány még nem tárgyalta.

Magyar Nemzet
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba

Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk

Technikum után két év alatt diploma? Indul a "három az egyben" képzés

Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk

Eddig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra

A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk