kapubanner for mobile

Jól megy a fővárosi plázáknak

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Javult a helyzet a budapesti bevásárlóközpontokban, valamelyest könnyebb üzlethelyiségeket kiadni, mint egy évvel ezelőtt, a kisebb vidéki plázák azonban még gondokkal küszködnek, és engedményekkel igyekeznek megtartani a bérlőiket - írta pénteki számában a Magyar Nemzet.

A lapban megszólal Csókás Katalin, a GVA Robertson kereskedelmi igazgatója, aki szerint az üzletnyitásokkal továbbra is nagyon óvatosak a bérlők, a nagyon jó helyen lévő, és igen kedvező feltételek mellett ajánlott helyiségeket azonban könnyebb értékesíteni, mint tavaly.

A szakember szerint ugyanakkor a bevásárlóközpontok 7-20 százalékos forgalomcsökkenése miatt a bérlők egy része a veszteséges boltokat bezárja vagy területüket csökkenti.

A szakértőre hivatkozva a lap azt írta, hogy Budapesten és vidéken egy-egy nagyobb és két-két kisebb bevásárlóközpont átadása várható még az idén, több nagy beruházás viszont egy-két évet csúszik. Balatoniné Kiss Judit, a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének főtitkára azt hangsúlyozta, hogy tavaly óta, ha minimális mértékben is, de javulást érzékelnek tagvállalataik.
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek